Zuroff áldozatai

2013. július 29. 11:33

Az idő nagy úr, de az intézményi önérdek még nagyobb. A nácivadász szervezet mindenáron túl akarja élni történelmi létjogát.

2013. július 29. 11:33
Révész Sándor
NOL

Az idő nagy úr, de az intézményi önérdek még nagyobb. A nácivadász szervezet mindenáron túl akarja élni történelmi létjogát. Amikor egy korszak megélői már csak mikroszkopikus részét teszik ki az élők közösségének, akkor azt a korszakot már végképp a múlt részének kell tekinteni. Ekként kell kezelni. Erre a kezelésmódra kell átállni. Ez az átállás a feladat. Nagy feladat. Ettől veszi el a figyelmet, az érdeklődést ez az anakronisztikus pótcselekvés.

Hét évtizednyire vagyunk már a vészkorszaktól. Pont ennyi idő telt el a magyar szabadságharc leverése, Haynau rémuralma és a Habsburg monarchia szétesése között. Képzeljük el, hogy 1918 őszén plakátokkal kezdik keresni a bresciai hiéna még életben lévő bűntársait...

A Wiesentahl Központ autentikus kritikusai Magyarországon is, Németországban is a vészkorszak elkötelezett kutatói, többnyire túlélők, áldozatok hozzátartozói. A mostani akció élkritikusa, Michael Wolffsohn is holokauszt-túlélők unokája. Úgy lenne rendjén, ha minden ügyben azok igyekeznének első renden megszólalni, akikről fel sem tehető, hogy csupán az övéik önérdeke vezérli őket.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 124 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Text adósság
2013. július 29. 20:43
Addig szívózik Zuroff, amig Hitler Zuron, vagy Zurükk! Prutty!
magnamater
2013. július 29. 18:51
hajrá, Wiesenthal Központ! Példaképetek a szent Inkvizíció, ők a már eltemetett halottakat is előállították!
0bsitos
2013. július 29. 18:48
Vitézs urakkal is.
József42
2013. július 29. 17:24
Idézik valamit, de persze elhatárolódom: "A Holokauszt-vallás A zsidó nép szereti magát a „könyv népeként" meghatározni. Ez nem is áll messze a valóságtól, tekintve, hogy a zsidó identitás kialakulásában és megőrzésében jelentős szerep jutott a „könyvnek" vagyis a Tórának (Mózes öt könyve) és persze a Talmudnak. A zsidók a szétszóratásban (Kr. u 70 - 1948) a könyv által maradtak egy nép, a vallás volt az az összetartó erő, ami a világ minden tájára szétszéledt, nyelvileg sem teljesen egységes zsidóságot megtartotta annak, ami. A jelentős részben zsidó gyökerű liberalizmus és marxizmus hatása alól azonban ők sem tudták magukat kivonni („aki másnak vermet ás..."), így a XIX. - XX. század fordulójára megjelent egy addig ismeretlen jelenség: a vallástalan zsidó. Mára a zsidóság túlnyomó többsége vagy ateista, vagy - az általuk szétzüllesztett nyugati civilizációhoz hasonlóan - igen felszínes kapcsolatot ápol ősei hitével („a maga módján vallásos"). A zsidóság esetében a vallás elvesztése még súlyosabb következményekkel járhat, mint az európai népek esetén. Rájuk már nem érvényes Széchenyi mondása, miszerint „nyelvében él a nemzet". A zsidóság a századfordulóig a vallásában élt. A judaizmus ugyanis nem csak része a zsidó kultúrának, hanem maga a zsidó kultúra, az az összekötő kapocs ami a zsidóságot nemzetté teszi. A „könyv népe" vezetőinek tehát „új könyv" után kellett néznie, hogy a zsidóság asszimilációját megállítsák, hiszen a világuralom küszöbén nagyobb blama nem is kell, mint az, hogy eltűnik maga az uralom gyakorlására „kiválasztott" nép... Olyan szekuláris vallást kellett a világzsidóság számára alkotni, amely teljesen elszakad Istentől, így az ateistáknak is „fogyasztható", ugyanakkor tudatosítja a világzsidóságban önnön különlegességét, „kiválasztottságát", de ezt nem a kinyilatkoztatásra, hanem valami másra alapozva teszi, megőrizve ezzel a zsidóság népi egységét, identitását. Ugyan a marxizmus is felfogható egyfajta valláspótlékként a zsidók számára, mégsem lett azzá, mert a zsidók mindvégig tudatában voltak annak eszköz-jellegének, éppen ebből kifolyólag sohasem hittek benne őszintén, sutba is dobták, ahogy már nem volt rá szükségük. A szintén zsidó gyökerekkel rendelkező kulturális marxizmus és a belőle kisarjadó humanizmus és politikai korrektség szintén csupán eszköz a nyugati civilizáció fölötti ellenőrzés átvételére, így egyetlen épelméjű zsidónak sem jutna eszébe hinni benne (ahogy ezt Izraelben a gyakorlatban is megcsodálhatjuk). Így a világ zsidóságát szellemileg, lelkileg egyesítő és a zsidó elit politikai céljai mögé felsorakoztató szekuláris vallás a hatvanas években megjelent Holokauszt-mítosz lett, ami jelentős üzleti és politikai felhangjai ellenére mégiscsak egy vallásnak tekinthető, mivel úgy viselkedik: vannak hittételei, szertartásai és papjai. A judaizmus helyettesítésére alkották, hogy annak lényegi tartalmát (zsidó felsőbbrendűség[kiválasztottság]-tudat) átörökítse a transzcendens Istentől elfordult zsidók lelkébe, ezzel motiválva őket a „zsidó küldetés" betöltésére. Farkas Attila Márton találó meghatározását kissé módosítva: a Holokauszt-vallás egyfajta árnyékjudaizmus. De itt az „árnyék" nem valamiféle elfojtást, elutasítást, hanem tudatos, taktikai célú háttérbe rejtést jelent. Ahogy a klasszikus judaizmus is történelmi eseményeket ruház fel vallási tartalommal és állít kultuszának középpontjába (kivonulás, purim, a templom megtisztítása), úgy a Holokauszt vallás is egy megtörtént történelmi esemény (a zsidók munkatáborba zárása a II. világháborúban) köré szőtt legendából született. Míg a judaizmus a kereszténységet „bálványimádása", illetve az övétől gyökeresen eltérő istenképe, megváltástana miatt gyűlölte, addig a Holokauszt-vallás a II. világháború zsidó áldozatainak számának manipulálásával s halálukért a keresztény civilizáció egyetemleges felelőssé tételével a teológiai ellentétet morális ellentétté változtatta. A zömében ateista zsidónak tökmindegy, hogy Mózesben nem hisz vagy Krisztusban, viszont amint a kereszténység vallásból egy őt fizikai létében fenyegető, népét irtó politikai közösséggé válik, máris jobban utálja és harcol ellene, mint a siratófalat szorgalmasan fejelgető öregapja. Így már nem kell hosszas teológiai és filozófiai eszmefuttatásokkal győzködni a gyalogzsidót, hogy miért is tévtan a kereszténység (ami valószínűleg nem is igazán érdekli), azt egyszerűen a tömeggyilkossággal, a Holokauszttal azonosítja. Ördögi logika, de hatékony. A Holokauszt-"teológia" (helyesebb talán judeológiának nevezni, hisz tárgya nem az Isten, hanem a zsidó) Norman G. Finkelstein amerikai politológus szerint két központi dogmára épül, amelyek összefüggésbe hozhatók a judaizmus és a cionizmus fontos elemeivel - mint láttuk, nem véletlenül, hiszen azok továbbélését szolgálják. A Holokauszt egyediségének dogmája kimondja, hogy a Holokauszt egyszeri és megismételhetetlen, „a történelmen kívül, sőt, talán inkább felette lebeg" (Elie Wiesel), mással össze nem hasonlítható. Mivel a német munkatáborokban (polkorrekt nyelven: „halálgyárakban") zsidók szenvedtek és nem mások (ha mások is, azok „nem úgy"), ezért szenvedésük egyedi, leírhatatlan és mással össze nem vethető. A szenvedésük azért különleges, mert ők szenvedtek. Ez az eszmefuttatás logikusan csak a zsidók felsőbbrendűségének - magában a tanban kimondottan nem szereplő - belátásához vezetheti a „hívőt". Finkelstein a „Holokauszt-ipar" című könyvében idézi Ismar Schorsch-t, a Zsidó Hittudományi Intézet elnökét, aki szerint a Holokauszt egyediségének dogmája „a zsidó kiválasztottság undorító szekuláris verziója". Emellett a zsidók által a világban elkövetett bármilyen embertelenséggel szemben immúnissá teszi a benne hívő zsidót, ha esetleg valami lelkiismeretféle megmozdulna benne. A Holokauszt irracionalitásának dogmája a Holokauszt ok- és előzménynélküliségét, megmagyarázhatatlanságát tanítja. A Holokausztnak eszerint nincs oka, racionális magyarázata, csak és kizárólag a keresztények évezredes irracionális zsidógyűlölete felelős érte. Természetesen a keresztények „irracionális zsidógyűlölete" is teljesen önmagától való, arra a zsidók semmilyen formában nem szolgáltattak okot. Egyedüli és kizárólagos oka a keresztény népek (gojim) alacsonyabbrendűsége és az ebből eredő frusztráltsága, amely a jobb, okosabb, erkölcsileg magasabb szinten álló és ezért sikeresebb zsidóság elleni mérhetetlen irigységben öltött testet. „Kétezer éve... bennünket mindig fenyegettek.." - szipog Elie Wiesel, a Holokauszt pápája - „Miért? Minden ok nélkül." Természetesen a Holokauszt-vallásnak is megvannak a maga „levitái", akik a hit terjesztésében és a kultusz fenntartásában játszanak fontos szerepet. Ezek a hivatásos Holokauszt-túlélők (akiknek száma csodás módon az idő előrehaladtával nemhogy fogyna, de szaporodik), élükön Elie Wiesel béke Nobel-díjas „Holokauszt-pápával", fősodratú történészek, és a világszerte működő Holo-disneylandek lelkes munkatársai és természetesen a különböző zsidó szervezetek. Ők működtetik a kultuszt, teszik jelenvalóvá „Auschwitz misztériumát". A kultusz a Holokauszt-megemlékezések és konferenciák, előadások végtelen sorából áll, ahol a „leviták" felidézik a keresztények szörnyű bűnösségét, bestialitását és a lappangó antiszemitizmustól való kollektív rettegésben egyesülnek a világzsidóság többi tagjával. A rituális rettegés tehát a kultusz fontos eleme, amit szorgalmasan gyakorolnak is. A szertartásokon részt vevő „keresztények" pedig megvallják bűneiket, leróják a leróni valókat és szertartásosan elhatárolódnak mindentől, ami a zsidóság érdekeit (elnézést, akarom mondani: érzékenységét) sérti, akár saját maguktól is. Hajdan a diaszpóra zsidóságát „a könyv" tette egy néppé. A modern zsidóságot a közös rettegés. A Holokauszt-vallás úgy képes megőrizni és erősíteni a judaizmus visszaszorulása miatt válságba jutott zsidó identitás-tudatot, hogy közben a valóságosan (éppen a zsidóság által) elnyomott többség együttérzését is felkelti, így az esetleges ellenállás előzetes pszichikai leszerelését is kiválóan szolgálja. „Valójában az identitás politika és a Holokauszt nem azért olyan népszerű az amerikai zsidók körében, mert ők is áldozatok, hanem azért, mert nem azok." - jegyzi meg csípősen a Holokauszt-ipar szerzője. Tekinthetjük ezt a Stockholm-szindrómaként ismert jelenség (amikor a túsz szimpátiát kezd érezni fogvatartója iránt) össztársadalmi méretekben történő mesterséges előidézésének, egyfajta lelki terrornak is. A cél, hogy a világ nemzetei ne csak meghajoljanak a zsidó igában, hanem szeressék is azt, s az „elhatárolódom" varázsige mantra szerű ismételgetésével vessék ki maguk közül azt, aki e szeretetben nem hajlandó osztozni. „Mi nem elégszünk meg a negatív engedelmességgel, még a legnyomorultabb megalázkodással sem. Ha végül is megadod magad nekünk, annak saját szabad akaratodból kell történnie. Mi nem azért pusztítjuk el az eretneket, mert ellenáll nekünk; amíg ellenáll, soha nem pusztítjuk el. Mi megtérítjük, hatalmunkba kerítjük a lelke legbensejét, újjáalakítjuk. Kiégetünk belőle minden rosszat és minden képzelődést; a magunk oldalára állítjuk, nem látszatra, hanem őszintén, szívvel-lélekkel." - világosítja fel az éppen kínpadon nyújtózó Winstont tárgyilagosan O'Brien Orwell 1984 című regényében." http://kitartas.mozgalom.org/publikaciok/domokos-endre-janos-kulturalis-forradalom-%E2%80%93-nyugati-kultura-alkonya
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!