„El kell ismerni, a Magyar Nemzet rejtélyes szerzőjének a józan ész súgott. Az állítás ugyanis teljes egészében igaz! Egy tisztességes médiaügynökség, olyan, amelyik piaci alapon szolgáltat, valóban nem tenne, és nem is tehetne olyat, hogy a médiumok aktuális teljesítményét, számait, látogatottságát, olvasottságát, nézettségét, közönségük demográfiai összetételét semmibe véve azért nem viszi a hirdető pénzét a Magyar Nemzethez, mert az ügynökség ügyvezetője szimplán utálja a kormányt. Vagy a Magyar Nemzetet. Ez valóban szakmaiatlan, amatőr, az ügyfél érdekeit semmibe vevő gyakorlat lenne. Ha így lenne, a tisztességes ügyfél az ilyen ügynökséget azonnal kirúgná. (…)
A politikai-közéleti napilappiacon és folyóiratpiacon a kormányváltások utáni váltógazdaság mindig is megvolt, a szocialista-szabaddemokrata kormányok alatt a Népszabadság és a Népszava volt jobb helyzetben, a Fidesz alatt pedig a Magyar Nemzet és a Heti Válasz. Azonban még a legmerészebb baloldali kormányzási idők alatt sem akarták tönkretenni a Magyar Nemzetet és a Heti Választ az állami hirdetési pénzek megvonásával. Az igazán felhős aránytalanságok a nyomtatott sajtópiacon nem 2002 és 2010 között voltak, hanem 2010 után kezdődtek. (…)
Sajnos az a helyzet, hogy az állam – amely az állampolgárok pénzéből költ reklámra – nem azt nézi, hogy hol éri meg hirdetni, hanem a pártszimpátiát veszi alapul, a saját pénzüket kockáztató üzleti vállalkozások viszont ezt nem tehetik meg, nekik a médiumok piaci súlya alapján kell elosztaniuk a médiára szánt forinjaikat. Azt feltételezni, hogy a piacból élő üzleti vállakozások a jövőben pártszimpátia alapján fognak költekezni, butaság, vagy egyszerű kormányzati pr-akció.
Nincs ebben egyébként semmi meglepő, a Magyar Nemzet egyszerűen csak dolgozik az államtól kapott pénzért.”