Hogyan emlékezzünk Trianonról?

„Hogyan emlékezzünk Trianonról?

Az első érzés mindenképpen a fájdalom. Mert ekkora tragédiát nem felejthet el a nemzeti emlékezet, ha tagadnánk, saját lelkünket nyomorítanánk meg ezzel.

A második érzésünk az öröm és büszkeség legyen. Gondoljunk 1920-ra, a tragédia évére: egy kivérzett, kifosztott ország képe jelenik meg előttünk, melyet a demokratikus és népi demokratikus, a liberális és kommunista kísérletek kivéreztettek, a munkanélküliség és a költségvetési hiány hatalmas, fojtogat az infláció, a hatalomra került jobboldali kormányzat ellen nemzetközi bojkotot szerveznek... Halálraítélt ország voltunk.

Ismerős a kép? Talán nem véltlenül. De 1920-ban az ország talpra tudott állni, megkezdődött a keresztény-nemzeti újjászületés Szent István nevében, s ha az 1938-41 közötti határmódosítások 1945-ben semmivé is foszlottak, de az elcsatolt területeken még mindig hallani magyar szót. Ha akkor nem adtuk fel, ha akkor sikerült, ma miért ne sikerülne?”