Az első érzés mindenképpen a fájdalom. A második érzésünk az öröm és büszkeség legyen.
„Hogyan emlékezzünk Trianonról?
Az első érzés mindenképpen a fájdalom. Mert ekkora tragédiát nem felejthet el a nemzeti emlékezet, ha tagadnánk, saját lelkünket nyomorítanánk meg ezzel.
A második érzésünk az öröm és büszkeség legyen. Gondoljunk 1920-ra, a tragédia évére: egy kivérzett, kifosztott ország képe jelenik meg előttünk, melyet a demokratikus és népi demokratikus, a liberális és kommunista kísérletek kivéreztettek, a munkanélküliség és a költségvetési hiány hatalmas, fojtogat az infláció, a hatalomra került jobboldali kormányzat ellen nemzetközi bojkotot szerveznek... Halálraítélt ország voltunk.
Ismerős a kép? Talán nem véltlenül. De 1920-ban az ország talpra tudott állni, megkezdődött a keresztény-nemzeti újjászületés Szent István nevében, s ha az 1938-41 közötti határmódosítások 1945-ben semmivé is foszlottak, de az elcsatolt területeken még mindig hallani magyar szót. Ha akkor nem adtuk fel, ha akkor sikerült, ma miért ne sikerülne?”
Számára nem volt megbocsátás, ellentétben másokkal, így például Szabó István rendezővel, aki hosszú időn keresztül gyártotta a terhelő tartalmú jelentéseket. Balogh Gábor írása.
Ma reggelre mindenki tudja már, mi történt Magdeburgban.
Mit is jelent manapság az, hogy keresztény Európa? És miért tiltakoznak ez ellen annyian?
Az emberiség szokása, hogy csak a félresiklott forradalmakra emlékezik, a teljes sikert az idő múlásával pusztán adottságnak tekinti; ezért nem vesszük észre, hogy a kereszténység, a történelem legsikeresebb forradalma ma, a vallásosság visszaszorulásakor is meghatározza a világot – állítja Tom Holland angol történész.
Hogy a politikában az igazság a legveszélyesebb fegyver, azt két igazságbeszélő sorsa bizonyítja: Csurka Istváné és Gyurcsány Ferencé.
Cserbenhagyva érzik magukat a keresztény és ateista menedékkérők. Francesca Rivafinoli írása.
A magyar párton fog múlni Románia fejlődése is.
