A mások kapitalizmusa

„A pénzt arra kell használni, amire az jó, és a magánszektor általi politikapénzelés elég jó. Végül is szinte minden új pártfinanszírozást követelő vélemény alapja, hogy a támogatóik tartsák el a pártokat. Ezek pedig magánszemélyek és magánvállalkozások. Jön a kényelmetlenebb rész, hogy a támogatást persze meg is kell hálálni a kormányzati pozícióból. Na jó, de akkor csupán oligarchiák cserélődése lesz minden választás? Ez a gyakran felvetett provokatív kérdés ugyanilyen választ kíván.

Az lesz, de a »cserélődés« léte enyhít a dolgon: ha ugyanis vannak egymást váltó politikai oldalak, és támogatott vállalataik megerősödnek, akkor azok már egymást szorítják, méghozzá gazdasági és piaci alapon. Közben közösen szorítják vissza a politikát oda, ahová való, és az oligarchiák sem ugyanolyanok lesznek, ahogy ma ismerjük, a fentebb felsorolt együttműködési formák is teret vesznek el előlük. Ma ugyanis nem az a nagyobb baj, hogy a politika pénzeli a kegyelt vállalatait, hanem hogy azok egyenesen belőle jönnek, és így uralhatja őket, ettől mind a vállalatok, mind a politika szépen kicsúszik a verseny alól. Ahogyan a pártok már korábban kicsúsztak alóla az erős civil szféra hiányában.

Emlékszünk még az első Fidesz-ciklusra, amikor Orbán maga mondta, hogy el lehet dobni a régi telefonnoteszeket? Megannyi írás taglalta, hogy az új nagy párt »ellen-MSZP«-t épít, egy politikai és gazdasági konglomerátumot, egy mindenre szektorra kiterjedő hálózatot. Ezt a szavazók alapvetően nem utasították el! És bizony, a terjeszkedés ellenére a másik oldalnak is megmaradt ez-az. Ó, boldog békeidők...! Konglomerátummal csak konglomerátum versenyezhetett. Nyilván nem volt ez szép, de a szorítás kell a politikának.”