A Lomonoszov Egyetemen tartott előadásom szövege

Tisztelt jelenlévők, kedves barátaim!

Először is engedjék meg, hogy megköszönjem a meghívást, hogy itt lehetek ezen a világhírű egyetemen.

Köszönöm Alekszander Dugin professzor úrnak, hogy lehetővé tette a számomra gondolataim elmondását önöknek.

Higgyék el, minden túlzás nélkül állíthatom, ez egy nagyon fontos pillanat a számomra.

A felkérésben az szerepelt, hogy Oroszország és Európa kapcsolatáról tartsak egy előadást. De amikor Oroszország és Európa kapcsolatát vizsgáljuk, nem kerülhetjük meg az Egyesült Államok meghatározását sem.

Európa, Oroszország és Amerika ugyanis egymáshoz való viszonyában érthető meg igazán.

Ha nagyon röviden, nagyon leegyszerűsítve, de mégis lényegre törve akarnám meghatározni őket, akkor azt kell, hogy mondjam: amíg az Egyesült Államok Európa torzszülöttje, amíg az Európai Unió Európa elárulója, addig ma Oroszország az, amely őrzi Európát, őrzi az európai gondolatot.

Számos problémával, számos ellentmondással, de mégis Oroszország ma sokkal inkább Európa, mint az annak nevezett Unió. Sajnos nem az eredeti európai gondolat hódította meg a világot, hanem annak egy torz formája, az amerikanizmus, amelyet René Guénon után mondhatnánk úgyis, mint a mennyiség – vagyis a tömeg és a pénz – uralma.

Az első kérdés: miért árulta el a modern Európa saját magát? A történet ott kezdődik, hogy Európa a középkor végeztével elveszítette saját szerves fejlődésének útját, és az újkortól kezdve meghasonlott saját magával. Az újkori Európa maga volt az antitradíció, az alapvető értékek megkérdőjelezése, amelynek szinte néhány évtized után össze kellett volna omlania.

Ezt csak úgy tudta elkerülni, hogy a világ más részeinek kifosztásába, értékeinek kiszivattyúzásába kezdett. Az első ilyen terület éppen Amerika volt, amit be is népesített az ottani őslakosok kiirtásával, majd afrikai rabszolgákkal felépítette a maga országát.

A sors furcsa fintora, hogy Amerika, Európa nagy zsákmánya, elszakadt az öreg kontinenstől, saját lábára állt, és átvette Európa szerepét a XX. századtól. Most már ő fosztja ki az egész világot.

Tehát amit ki kell emelni: ahogy az újkori Európa kapitalista modellje működésképtelen volt, és csak a gyarmatosítással tudta fenntartani magát, úgy a jelenkori amerikai kapitalista modell is működésképtelen, az is csak globális kizsákmányolással képes működni. A második kérdés: miért torz gyermek az USA? A folyamat időben nagyjából egybeesik Európa újkori útvesztésével.

Nem véletlenül ekkor történtek az úgynevezett nagy felfedezések. Európának zsákmányra volt szüksége, hogy össze ne omoljon. Az amerikai társadalom alapjait a XVI. századtól Nyugat-Európa kivetettjei fektették le: kalandorok, a csírázó vadkapitalizmus nyomorultjai, gyökért vesztett és menekülő roncstársadalmi csoportok, valamint az őket kísérő, szintén kitaszított vallási fanatikusok.

Ez a meghasonlott társadalmi koktél hozta létre az Egyesült Államokat, és ez a genezis nagyon jól látszik ma is az ottani világ szövetén: a kulturális színvonalán, a gazdasági élet dominanciáján, a társadalom dekadenciáján, a politikai elit új-protestáns gyökerű missziótudatán.

Egy tradíciók nélküli világhatalom, amelynek nincs múltja, ebből fakadóan nem lehet egészséges jövőképe sem. Érdekes feladat volna megvizsgálni, hogy nem hordoz-e az USA, a tékozló fiú magában egy tudattalan bosszúvágyat Európa, a hálátlan apa felé?

Nagyon sokan azt gondolják, hogy az Egyesült Államok és Európa szövetségesei, partnerei egymásnak, de a helyzet az, hogy Európa csupán szolga ebben a kapcsolatban. Azt teszi, amit Amerika mond.

A két kontinens között valójában egy rejtett, láthatatlan háború folyik, amely küzdelemben Európa áll vesztésre. Európa mára az USA egy kontinensnyi méretű tagállamává lett, és nem véletlen, hogy egyre többször merül fel a szabadkereskedelmi megállapodás kérdése kettejük között. Vaknak kell lenni ahhoz, hogy ne vegyük észre, az elhúzódó uniós gazdasági válság mögött ott van Amerika is.

Amerika ugyanis szintén válságban van. A dollár megroppanása óriási nehézségeket okozna, ezért számukra nagyon fontos, hogy Európa, az euró ne tudjon megerősödni.

Amerikának nem érdeke egy erős Európa. Európa pedig vergődik, mint egy partra vetett hal, nem képes semmit tenni. Kifelé sem Amerika gazdasági nyomásával, sem Ázsia hatékonyságával nem versenyképes, befelé pedig nem képes megoldani a problémáit: a népességfogyást, a bevándorlást, az értékvesztettséget, a munkanélküliséget, a nemzeti érdekek egymás közötti ellenséges, rendezetlen viszonyát.

A következő kérdés: mi lesz akkor az Unió jövője? Az mindenki számára nyilvánvaló, hogy az EU működésképtelen. A közkeletű vélekedés szerint ezt csak az integráció elmélyítése oldhatja meg.

Vagyis Európában szintén létre kell hozni az Egyesült Államokat, ahol a tagállamok függetlensége és szabadsága szinte teljesen megszűnne, de legalább vezethetővé válna a közösség. Véleményem szerint ez nem más, mint az alapvető tévedés végletekig fokozása.

Ahelyett, hogy új utat keresne Európa, ehelyett a régi rosszat folytatja. Ennek pedig csak csúfos vége lehet. Elképzelhetőnek tartom, hogy ez szintén Amerika érdeke, hiszen számára így egy meggyengült Európa bekebelezése, az itteni piacok birtokbavétele egy nagy lehetőség lenne. Vagyis a történelem fordított irányban, de megismételné önmagát.

Az újkorban a beteg Európa hódította meg Amerikát, hogy kizsákmányolva enyhítse a problémáit, most majd a beteg USA hódítja meg Európát, hogy saját válságát megoldja. Az egyre többet emlegetett szabadkereskedelmi megállapodás valójában ennek a folyamatnak a szép szavakba, gazdasági kifejezésekbe bújtatása.

Az Unió jövője véleményem szerint tehát nem az amerikai modell másolása, és a teljes önfeladás, hanem egy saját út. Az a közösség, amely feladja a saját tradícióit, az menthetetlenül elbukik.

Nincs olyan út, nincs olyan jövő, amely pótolni képes a múltunk megtagadását és az azzal való szembefordulást. Európa ősi gyökerei a keresztény erkölcsre, a görög filozófiára és a római jogra nyúlnak vissza. Ezek a mi közös értékeink, amelyeket ki-ki a maga nemzeti karaktere által tett magáévá.

Az olasz hozzátette a maga vitalitását, a francia a maga esztétikáját, az angol a maga puritanizmusát, a német a maga szorgalmát, az orosz a maga messianizmusát. A középkorban úgy voltunk egyek, hogy közben a másságunk értéket képviselt.

A különbségek tehát nem elvesznek Európából, hanem hozzáadnak Európához. Aki tehát Európában gondolkodik, annak egyrészt meg kell őriznie az antik görög és római, valamint a középkori keresztény hagyományokat, meg kell őriznie a nemzeti karakterek önálló értékeit és sajátosságait, és ezt kell a korszak kihívásaihoz igazítania.

Egy olyan Európát, egy olyan közösséget kell építeni, ahol mindenki hozzáteheti a közös egészhez azt, amiben jó, mindenki betöltheti a maga feladatát, mindenki megkapja a lehetőséget az életre, és nem arról szól, hogy a nagyobbak megeszik a kisebbeket, mint a mostani EU.

És itt jön az előadásom negyedik kérdése: mi a szerepe Oroszországnak Európa jövőjében? Oroszország, ahogy azt említettem, Európának nem ellenfele, mint azt nyugaton sokan szeretik láttatni, hanem az egyik utolsó lehetősége. Nem arra van szükség, hogy Oroszországot felvegyük az Európai Unióba, mert az csak tetézné a bajt.

Sem az EU-nak, sem Oroszországnak nem lenne jó. Amire szükség van, hogy Oroszország, amely a saját hagyományaiból, és ezzel együtt a valódi Európából sokkal többet megőrzött, képes legyen ellensúlyozni az amerikanizálódást.

Mind kulturális-szellemi, mind gazdasági, mind politikai szinten. Ez persze nem azt jelenti, hogy Oroszországnak ugyanazt kell tennie Európával, mint az Egyesült Államoknak. Nem az a feladat, hogy kizsákmányolja, meghódítsa, leigázza, hanem az, hogy megtalálja azon szövetségeseket Európában, akik szintén ellene vannak az amerikai globális világuralomnak, és velük együtt sikerüljön felépíteni egy új Európát.

Közép-Európa és Kelet-Európa szempontjából, ahová az én hazám, Magyarország is tartozik, mindezek a kérdések létfontosságúak. Számunkra ugyanis az Európai Unió nem csupán egy tévút választását jelentette a többi európai országgal, hanem még ezen a beteg közösségen belül is nekünk jutott a legrosszabb, a gyarmat szerepe.

Abban az illúzióban ringatták a magyar és a többi poszt-kommunista társadalmat, hogy Brüsszel majd elhozza a szabadságot és a jólétet.

A szabadság nagyjából azt jelenti, hogy mindent szabad, amit Amerika és a globális háttérhatalom nem tilt, a jólét meg egyenesen hazugság volt. Lassan 10 év csatlakoztunk, és ennyi év távlatából kijelenthető, hogy átvertek bennünket, hogy Magyarország csak azért kellett, hogy a piacainkat elvegyék, hogy tönkretegyék a gyárainkat, az üzemeinket, a gazdaságunkat, és a boltok polcaira feltegyék a saját termékeiket. Magyarország, amelynek kitűnő mezőgazdasági, élelmiszeripari adottságai vannak, manapság holland sajtot, dán sertéshúst, spanyol zöldséget és német szalámit eszik.

Nem beszélve arról, hogy miközben az árak nyugat-európaiak lettek, ebben tényleg felzárkóztunk, addig az emberek fizetése ugyanannál a cégnél töredéke a nyugati munkásokénak.

Ha nagyon drámaian akarnám megfogalmazni a helyzetet, akkor azt kell mondanom, hogy egy szétesőben lévő, beteg közösségnek lettünk a rabszolgái. Egy süllyedő hajón gályarabok.

Ezért Magyarország számára nem mindegy, hogy mivé lesz Európa, milyen kapcsolata lesz Oroszországgal és többi nagyhatalommal.

Az én meglátásom szerint ebben a térségben a jövőben Németország mellé, amely jelenleg egyeduralkodó, fel fog értékelődni a két eurázsiai nagyhatalom, Oroszország és Törökország szerepe. Úgy vélem, hogy Közép- és Kelet-Európa jövőjét Németország, Oroszország és Törökország fogja meghatározni.

Nagyon fontos ezért, hogy ezek között az országok között, valamint ezen országok és a kelet-közép-európai nemzetek között megfelelő, partneri kapcsolatok alakuljanak ki.

Ebben pedig az eurázsianizmus gondolata nagyon komoly szerepet játszhat az euroatlantizmussal szemben. Azt sem tartom elképzelhetetlennek, hogy belátható időn belül Magyarországnak döntenie kell majd, hogy az Európai Unióval tart, a formálódó Eurázsiai Uniót választja, vagy megkísérel a kettő között egyensúlyozva független maradni. Mindhárom mellett és ellen is szólnak érvek.

Ezeket kell majd Magyarországnak mérlegelni, és a legjobb döntést hoznia. Amiben én már most is biztos vagyok, hogy az első út kizárható.

Az euroatlantizmusnak vége, legalábbis a számunkra, és csak idő kérdése, hogy ez a politika is elismerje. Akár független utat, akár egy eurázsiai együttműködést is választ majd Magyarország, az biztos, hogy a gazdasági, energetikai, politikai és kulturális kapcsolatait újra kell gondolnia és meg kell erősítenie Oroszországgal. Ennek a gondolatnak jelenleg Magyarországon az általam vezetett - egyes felmérések szerint a második legnépszerűbb – párt, a Jobbik a legkövetkezetesebb képviselője. Végül még egy dologról szeretnék beszélni.

Ahogy azt eddig is világossá tettem, én hiszek az eurázsiai együttműködésben, hiszek abban, hogy ezt azon egyetemes, tradicionális értékekre kell alapozni, amelyek összekötik a hagyományos Európát és a hagyományos Ázsiát. Hiszem azt is, hogy ehhez meg kell találni a megfelelő társadalmi, politikai és gazdasági berendezkedést, és hogy ez nagyon fontos.

De nem hiszem azt, hogy a berendezkedés kitalálása önmagában előre visz. Szerintem nem a rendszerek hozzák létre a kultúrákat, hanem a kultúrák alkotják meg a maguk rendszereit. Vagyis nem a forma teremti meg a tartalmat, hanem a tartalom hozza létre a maga formáját.

Ez pedig azt jelenti, hogy nekünk, akik egy új, emberibbi, igazabb, tradicionálisabb és harmonikusabb világrendet szeretnénk építeni a jelenleginél, elsősorban azon kell munkálkodnunk, hogy a magunk életében ennek az alapjait megvessük, hogy a társadalmat felemeljük, az embereket kiszabadítsuk a globális kapitalizmus mátrixából, hogy a földi világunkat újra megnyissuk a transzcendens értékek felé. Ha ezt elértük, ha ebbe az irányba elindultunk, ha a tartalmat kialakítottuk, a forma szinte magától fogja adni magát.

Az egyetemes emberi hagyományt megélő, ennek a centrumából felépített közösség a legrosszabb rendszereket is emberivé képes tenni, de egy értékvesztett, modernista és dekadens társadalom még a legjobban kitalált rendszert is mocskossá és állativá zülleszti.

Kívánom, hogy Oroszország és az oroszok, valamint Magyarország és az én nemzetem, a magyarok, mi legyünk fáklyák ezen az úton, amelyek elsőként mutatnak fényt a világnak.