„A nagy oknyomozó társadalom (fájdalom, sokszor az atlaszo.hu is!) nagy témák után vadászik. Úgy általában. Például a korrupció után. (Mert leszámolunk a korrupcióval, a prostitúcióval, az alvilággal, a szerencsejátékokkal stb., de le ám!) De milyen céllal? Hogy azt megszüntesse? Hogy magát a korrupcióra való hajlandóságot és fogékonyságot, illetve az annak kedvező viszonyokat lehetetlenítse el politikai kurzustól, vagy az éppen hatalmon lévőktől függetlenül? Á, dehogy. Ma a korrupció elleni ún. tényfeltáró küzdelem nem egyéb, mint adatokat (át)rendezni, szemlézni úgy, hogy azok az éppen regnáló FIDESZ-re legyenek terhelőek – sejtetés szintjén, úgy, hogy összekacsintunk az olvasóval, de bizonyítani, ugyan már!? Ez a fajta oknyomozás kimerül abban, hogy számokkal, adatokkal, infografikákkal folytat tulajdonképpen véleményújságírást. Az, hogy ugyanez tapasztalható a bal és jobboldali médiában nem mentség, ugyanis esetü(n)ben a politikai irányultság egyértelmű, sőt, vállalt is! De a ma egyre szaporodó tényfeltáró műhelyek a független oknyomozás oltárán áldoznak a mindenható szakmaiság előtt. Tényleg?
Tézis. Antitézis. Szintézis. Mond ez valamit nektek, ti, oknyomozók atyjai? Mit állítunk, mit bizonyítunk és mit, miből, hogyan következtetünk? Mímeljük a tényfeltárást? Ez nektek az oknyomozás? Ugyanis mit bizonyít az, ha kijelentjük: Magyarországon évente sok gyereket harap meg a kutya. A szomszédnak kutyája van. És? Vagy, Franciaországban 60 ezer önkormányzat működik, Magyarországon 3 ezer. És? Netán, 400 fidesznyikov nyert a trafikpályázaton. És?