Csak azt szabad, amit nem

„Orbán Viktor és az ő parancsát követve a BRFK is a párizsi békeszerződésre hivatkozva rúgta félre a gyülekezési jogunkat biztosító törvényt, amikor betiltották a motoros nácik demonstrációját. A holokauszttagadást tiltó 269/C. § alapján eddig egyetlen tökéletesen jelentéktelen epizód tökéletesen jelentéktelen szereplőjére szabtak ki bármiféle elrettentésre tökéletesen alkalmatlan büntetést. (A Szonda Ipsos 2009-es felmérése szerint a megkérdezettek 12 százaléka, tehát milliós nagyságrendű tömeg vonja kétségbe a holokauszt megtörténtét vagy annak jelentőségét.) Eközben Érpatakon hosszú ideje háborítatlanul működtetheti a maga diktatúrás enklávéját – amit kormánypárti lapok pozitív példaként állítanak elénk – Szálasi és a nyilasok elkötelezett híve, aki elkötelezettségének megfelelő demonstrációkat celebrál. A 2010-es választások után a kétharmados többség első dolga volt a történelemre vonatkozó állítások tartalmi alapú büntetésének parttalan kitágítása, kiterjesztése mindenre, ami »emberiség elleni cselekménynek« minősíthető. A 269/C. Most így néz ki: »Aki nagy nyilvánosság előtt a nemzeti szocialista és kommunista rendszerek által elkövetett népirtás és más, emberiség elleni cselekmények tényét tagadja, kétségbe vonja vagy jelentéktelen színben tünteti fel, büntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.« Ezzel már Biszkut, sok-sok Kádár-apologétát, vagy akár Horn Gyulát és Havas Szófiát is börtönbe lehet küldeni elvileg. És ebből az elvilegből bármikor lehet gyakorlatilag is. A Fidesz 2003-ban és 2007-ben még elutasította a szólásszabadság korlátozását a közösség megsértése címén. Most viszont továbbfejlesztett formában beleépítette az »Alaptörvénybe«, s így a szólásszabadság tetszőleges mértékű korlátozása az alkotmány elleni merényletből alkotmányos kötelezettség lett. Az »Alaptörvényben« most, a negyedik módosítás után ez áll: »A véleménynyilvánítás szabadságának a gyakorlása nem irányulhat a magyar nemzet, a nemzeti, etnikai, faji vagy vallási közösségek méltóságának a megsértésére. Az ilyen közösséghez tartozó személyek – törvényben meghatározottak szerint – jogosultak a közösséget sértő véleménynyilvánítás ellen, emberi méltóságuk megsértése miatt igényeiket bíróság előtt érvényesíteni.« Ama szép új világ küszöbén állunk, melyben bármely magánszemély, bármely közösség tagjának vallva magát, bárkit följelenthet, bármiért, amit »sérelmesnek« tart. S ehhez képzeljük hozzá, hogy az idézett passzushoz tartozó törvényt az uralkodó kétharmad írja majd...

Egyszerre vagyunk kétféleképp védtelenek. A törvény a mai formájában és a mai joggyakorlat szerint senkit nem véd meg a gyűlölettől, az uszítástól, viszont a védelmünkre hivatkozva valamennyiünket fenyeget. És semmi nem utal rá, hogy a hatalom ezeket a fenyegetéseket beváltatlanul hagyja. Így haladunk egyszerre a biztonság és a szabadság minimuma felé, ahol már csak azt szabad, amit nem lenne szabad. Így egyesítjük a kutyalét és a farkaslét Petőfitől ismert hátrányait. S az út végén majd elmondhatjuk: Részünk minden nyomor, de legalább szabadok sem vagyunk.”