A szíriai tragédia tanulsága

„A lázadók egyre elégedetlenebbek, amiért újabban megfordult a csata sorsa: területeket veszítenek, és a Nyugatot okolják, hogy nem kapnak elég fegyvert. Moaz al-Hatib, a Nemzeti Ellenzéki Koalíció vezetője tehetetlenségében lemondott, mire dühükben és frusztráltságukban a korábban a Szabad Szíriai Hadsereggel szövetséges lázadók egy része átállt a Dzsabat al-Nuszra al-Kaida csoporthoz. A terroristák másik része menekülőre fogta, és máris Európában vannak, élvezve a liberális bevándorlási politika áldásait.

Egyetlen pillanatig nem akarjuk mentegetni Basr al-Asszad rendszerét. Főleg azt, ami uralkodása idején történtek börtöneikben. De ismét kiderült, legyen bármilyen zsarnoki is egy rendszer és legyenek bármennyire is esélytelenek az ellene felkelők, kívülről nem szabad beavatkozni, mert a helyzet csak rosszabb lehet. Tegyük fel a kérdést a Nyugat szempontjából is: elégedett-e azzal az Irakkal, amely most, »demokratikus« formájában, Irán legerősebb szövetségese és amely ország belepusztult az amerikaiak által vezetett invázióba, több mint egy millió iraki felesleges halálával kísérve? Vagy Hamid Karzai, az amerikai bábelnök vezetésével Afganisztánban jobb a helyzet ma, mint a megszállás előtt volt,  és jobb lesz a NATO-erők 2014-es kivonulása  után, mint annak lerohanása előtt?

Persze nézhetnénk a helyzetet cinikusan is. Izrael tegnap fenyegette meg Szíriát, hogy ismét odacsaphat, és ha Szíria reagál, vége az Asszad-rezsimnek. Ami – ahogyan a dolgok jelenleg állnak – az al-Kaidának és a vahabitáknak nagyon jól jöhet, aminek a legkevésbé Izrael és nyugati szövetségesei örülnek majd. Csakhogy ennek árát mindannyian súlyosan megfizethetjük.”