Döntöttek a szlovákok: katonákat küldenek a válság kellős közepébe
„A feszültség fokozódása érezhető” – mondta a szlovák védelmi miniszter.
Egy alig félmilliós közösségben, mint a felvidéki magyar, nem férhet meg egy időpontban két darab, programjában teljesen egyforma nyári tábor.
Míg a szlovákiai magyarok érdekképviselete egyrészt a Híd párt megalakulása, másrészt az MKP kétszeresen sikertelen parlamentbe való bejutási kísérlete óta béna kacsaként funkcionál, az utóbbi párt ifjúsági társszervezete a múlt héten bejelentette, hogy a nagy múltú Gombaszögi Nyári Táborral egy időben (július 18–21.) szervezi első szabadegyetemét. Tette ezt erős magyarországi hátszéllel: a rendezvényt bejelentő sajtótájékoztatón jelen volt Stágel Bence, az IKSZ elnöke, KDNP-s országgyűlési képviselő, Kövér László házelnök pedig a védnökséget vállalta el. A szabadegyetem további partnerei a Polgári Magyarországért Alapítvány, a Szövetség a Közös Célokért társulás, a Nyugat-európai Országos Szervezetek Szövetsége, az Emberi Méltóság Tanácsa, valamint a Bethlen Gábor Alap.
Egy külső szemlélőnek talán fel sem tűnne egy ilyen egybeesés, de a sokak számára érzékeny eset sírva nevetős reakciókat és felháborodáshullámot szült. Mivel azonban a nyári táborok hosszú évtizedek óta a szlovákiai magyar ifjúság egyik legfontosabb közösségi élményét adják (nemcsak közéleti szempontból), nem lehet szótlanul elmenni egy ilyen rászervezés jelentése és jelentősége, valamint az érintettek motivációja mellett.
Felvidéki tábortörténet
Komoly és kényes hagyománya van a Felvidéken a többnapos nyári táborozásoknak, amely 1928-ba, az első csehszlovák állam idejére nyúlik vissza. Ebben az évben szervezte meg a prágai magyar egyetemistákat tömörítő Szent György Kör a gombaszögi regöscserkész-táborát, ahol aztán megalakult az egyik legjelentősebb két háború közötti csehszlovákiai magyar szervezet, a Sarló mozgalom. Ezt a szimbolikussá vált eseményt követték a második világháború és a hontalanság évei után a hatvanas években kibontakozó Nyári Ifjúsági Találkozók, amelyek tovább örökítették e hagyományt. Az ezrek látogatta rendezvényeknek a kommunista időkben elengedhetetlen szerepük volt a helyi és regionális nemzeti értékek és emlékhelyek újrafelfedezésében, valamint a magyarországi kulturális értékek közvetítésében. És nem utolsósorban: az ország hosszan elnyúló déli vidékein élő magyar emberek információcseréjét és közösségi tudatuk erősítését is szolgálta. Az 1968-as prágai tavaszt követő husáki normalizációban ezeket a táborokat betiltották. A felvidéki magyar ekkor ült kerékpárra, kicselezve a táborok betiltására vonatkozó rendeletet, miszerint politikai-higiéniai okokból (sic!) három napnál tovább nem lehet egy helyen táborozni. Ez volt a honismereti kerékpártúrák hőskora; a HKT-t idén harminckilencedik alkalommal rendezték meg.
A kilencvenes évektől kezdődően a felvidéki és csehországi egyetemi városokban (Kassa, Nyitra, Pozsony, Brünn és Prága) tanuló, és az itt hosszú múltra visszatekintő diákklubokba szerveződő fiatalok vették át a kezdeményezést. Az általuk szervezett nyári táborok mindmáig ezeknek a szétszórt diákközösségeknek a közös fórumai, az olyan egészséges emberi igények, mint a kapcsolatépítés, kikapcsolódás helyszínei: nem egy életre szóló párkapcsolat, házasság született meg ezeken a nyári napokon.
Egyetemistákról lévén szó az aktuális közéleti kérdések kibeszélése, a jövőbeli szövetségek formálódása is ezekben a táborokban zajlott, eleinte más-más helyszínen, majd 2005-től egy kivételtől eltekintve Krasznahorkaváralján. Ez utóbbi helyszín több szempontból szimbolikus: közel van a nyelvhatárhoz, mégis „hazai terepen”, de nem is a Csallóközben vagy Mátyusföldön, ahol a legtöbb szlovákiai magyar él, hanem félúton a keleti és nyugati régiók közt, az Andrássyak régi vára alatt.
Tudatosítsd a mát, mozgósítsd a holnapért
Az előzmények tekintetében ezért különös a Via Nova elsőéves szabadegyetemének gombaszögi táborra való rászervezése. Tekintsük saját meggyőződésnek vagy marketingfogásnak: hagyományt nem így szoktak építeni. Egy alig félmilliós közösségben, mint a felvidéki magyar, nem férhet meg egy időpontban két darab, programjában teljesen egyforma nyári tábor. Nehezen lehet elfogadni a szabadegyetem szervezőinek hivatalos érvelését, miszerint a fellépő zenekarok csak ekkor érnek rá, illetve teljesen eltérő a tábor profilja a gombaszögitől. Elég csak egy pillantást vetni a programtervezetre, amelyben a „hagyományos” gombaszögi témák vannak túlsúlyban.
A Via Nova megítélésén eddig is súlyos csorbát ejtett Szávay István ominózus, sajtóba került szigorúan bizalmas Jobbik-munkaanyaga, amelyben a MKP ifjúsági csoportját nevezte meg a magyarországi szélsőjobboldali párt egyik legközelebbi felvidéki szövetségeseként. Most, hogy rászervezik az első nyári szabadegyetemüket egy nagy hagyományú rendezvényre, csak tovább rombolják a saját megbízhatóságukat a jelenlegi és jövőbeli felvidéki partnereik szemében.
Az időzítés magyarázata az lehet, hogy az ez idáig pártpolitikától mentes felvidéki tábormozgalomra rátelepszik a Berényi József fémjelezte MKP vezetősége. A gombaszögi tábor műsora ugyanis nem találkozik Berényi elképzeléseivel, a publikum pedig nem úgy kérdez tőle, mint a magyar közmédia. Az eddigi nyitott hangulatú táborokban ő és a pártja jócskán kapott hideget-meleget, de ez alól nem volt kivétel Bugár Béla Hídja sem. Amíg a politikai marketingben sokkal jártasabb Bugár minden évben hoz egy pár láda sárgabarackot a táborlakóknak és válaszol a kellemetlen kérdésekre, addig Berényi csak a kibúvókat kereste. A tavalyi táborban nem volt hajlandó egy asztalhoz ülni Bugárral, a tavalyelőtti Híd-MKP kerekasztalra maga helyett az egyik alelnökét küldte el. Idén pedig a párt egyébként teljesen jó szándékú ifjúsági részlegét, Gubíkot és társait hozza kellemetlen helyzetbe, és kényszeríti őket arra, hogy frontvonalas árokásóként szervezzenek ellentábort.
A kérdés most már csak az, hogy ki a magát egyedüli magyar pártként definiáló, a magyar közösség egyetlen érdekvédőjeként elkönyvelt MKP ellensége? Berényiék szemében eddig csak a Híd és holdudvara örvendett ennek a státusznak, de a párhuzamos táborszervezés azt jelzi, hogy a párttól független civil szervezetek is azzá váltak. A Híd emberei eközben kényelmesen hátradőlnek a székükben, és élvezik a műsort. A szlovákiai magyar érdekképviselet ilyen alattomos, magyarországi segítséggel belülről való rombolása semmiképpen sem vezet jó irányba.