A stílussal van a legfőbb baj

„- A tanulmánykötet bevezetőjében ön Tóth-István Györggyel azt elemzi, hogyan lett Magyarország az elmúlt húsz évben éllovasból sereghajtó. A hanyatlásért az összes kormányt egyformán felelőssé teszi?

- Úgy gondoljuk, és az adataink is ezt mutatják, hogy a rendszerváltás első tíz éve minden problémája és ellentmondása ellenére, alapvetően sikertörténet volt. A kudarcok a 21. századhoz kötődnek. A rendszerváltás után, különböző okok miatt, a nagy makrotársadalmi reformok elmaradtak. Elsősorban ott, ahol a rendszerváltó értelmiség érdekelt volt, így a tudományban, a kultúrában, az egészségügyben, a közigazgatásban, az oktatásügyben, különösen a felsőoktatásban. Miközben a gazdaságban áttértünk a piacgazdaságra, ezekben az értelmiségi szférákban nagyon kicsi maradt a piac szerepe, az értelmiség igyekezett az állam elosztó karjai közt tartani a közvetlen érdekszféráit. A 2010 utáni kormányzást nem amiatt kárhoztatjuk, hogy lépett ezeken a területeken. A probléma az, hogy nem megalapozottan, nem előkészített módon tette, ebből adódóan sokszor még rosszabb helyzet alakult ki, mint amit meg kellett változtatni. Abban, hogy a 21. század kudarcos időszak lett, minden kormánynak komoly felelőssége van. A szocialista kormányzásnak éppúgy, mint a jelenleginek. Ide tartozik az is, hogy Orbán Viktor 2000-ben meghirdette az árokásásos politikát, amely szerint Magyarországon nincs senki középen, hanem két tábor van, amire a szocialisták és a liberálisok boldogan reagáltak: ők is elkezdték felépíteni a másik oldal iránti gyűlöletpolitikát. Ezért merem azt mondani, hogy a kormányoknak 2000-től szinte folyamatosan óriási felelősségük van abban, hogy az első tíz év sikereit a második dekád kudarcai követték.

- Azt írják, a fékek és ellensúlyok rendszerét a korábbi kormányok is feszegették, a mostani csupán nagyobb erővel látott munkához. Tényleg úgy látja, hogy csak ez a különbség?

- Alapvetően nem a rendszer lazításáról van szó. A 2002-ben hatalomra jutott kormány óriási mértékűre növelte Magyarország eladósodottságát, amiben nem az volt a legfőbb probléma, hogy az alacsony kereseteket néhány szektorban megemelték. Nem az a baj, hogy a nyugdíjakat emelték. Bár itt hozzá kell tennem, hogy 2002 és 2005 között Magyarországon a nyugdíjak 27 százalékkal jobban emelkedtek, mint az átlagkeresetek, ami példátlan a világtörténelemben. Ilyen őrületet a világon egyetlen kormány sem engedett még meg magának. De mégis azt mondom, nem önmagában ez volt a probléma, hanem az, hogy ehhez nem kötődött semmi. Ez osztogatás volt. Ugyanazt követték el, ami napjainkban is zajlik: a napi politikai érdekeknek alárendelték az ország hosszú távú érdekeit. Az őszödi beszédben nem az volt a rossz, hogy elhangzott, hanem az, hogy igazat mondott. A választás megnyerésének érdeke miatt nem konszolidálták az eladósodott országot, hanem tovább folytatták azt a gazdaságpolitikát, ami a lecsúszásunkat fokozta. Az euró átvételének dátumát mindig eltolták, mert olyan helyzetbe került a gazdaság, ami az átvételt nem tette lehetővé. Erre jött a világgazdasági válság. 2010-ben Orbán Viktor óriási történelmi lehetőséget kapott azzal, hogy a parlamenti helyek kétharmadát meg tudta szerezni. Számunkra érthetetlen, hogy ezt a lehetőséget nemhogy kihasználta volna, hanem éppen ellenkezőleg, mint egy lepkegyűjtő, minél több ellenséget kezdett gyűjteni magának kül- és belföldön. Természetesen az Antall-kormányt, a Horn-kormányt vagy az első Orbán-kormányt sem lehet minden szempontból pozitívan értékelni. Egy kormányzathoz hozzátartozik, hogy jó dolgokat is csinál, hibákat is csinál. Ami viszont az utóbbi három kormányzatot illeti, ők egységesen felelősek azért, hogy Magyarország lecsúszott. Persze, aki később jön, annak a felelőssége mindig óhatatlanul nagyobb, hiszen nem korrigálta a korábbi hibákat.”