Az alpári kocsmahumor apostola az Irigy Hónaljmirigy

„A férfiakkal kapcsolatosan sok bántó általánosítás, hamis előítélet forog közszájon, melyek ellen – a maga szerény eszközeivel – jelen sorok huszonéves írója is legalább egy évtizede küzd szisztematikusan. Ha azonban egy idegen civilizáció Földünket felderítő egységei elkövetnék azt a hibát, hogy vizsgálódás céljából véletlenül az Irigy Hónaljmirigy turnébuszát szippantanák fel űrhajójukkal, és a benne talált létformák alapján próbálnának következtetni a Föld lakóinak civilizációs szintjére, alighanem arra jutnának: a Naprendszer harmadik bolygójának férfijai siralmasan alacsony intelligenciájú élőlények, beszédnek alig nevezhető kommunikációval tartják egymással a kapcsolatot, humoruk megreked az alapvető létfunkciókkal (evés, ürítés, szaporodás) kapcsolatos primitív viccelődésen, és úgy általában pont olyan közönségesek, ordenárék és semmirekellők, ahogyan az két, bal lábbal kelt feminista négyszemközti beszélgetésében megjelenhet.

Az alpári kocsmahumor apostolai haknizenekarként, aktuális popslágerek parodizálásával kezdték pályafutásukat, ami eredendően hálás műfaj: a közönségnek csak egyszer kell megjegyeznie a zenét, a már közismert dal sikerére épül a paródia sikere. A dalszövegek általábán kimerülnek az eredeti előadóval kapcsolatos obligát közhelyek kínrímekbe szedésével, külföldi előadó esetén kötelező mókaforrás még az adott nyelv 5-6 legismertebb szavának értelmetlen belezagyválása azokba a sorokba, ahol kijön velük a szótagszám. Német paródia esetén bízvást előjön a zimmer frei, az Oktoberfest és a Trabant, míg ha egy japán szöveggel kerülnének szembe, a végtermék bizonyára tartalmazná a konnichiwa, szamuráj és harakiri szavakat. Ezen kellene térdünket csapkodva kacagni a Mirigyek szerint.

Az ezredforduló táján a TV2-nél valaki úgy döntött, ki kell emelni a csapatot a falunapok és Interspar-parkolók hakniforgatagából, hiszen ez a produkció annyira eredeti és szellemes, hogy azonnal képernyőt érdemel, méghozzá olyan egész estés »szórakoztató műsor« formájában, ahol a popparódiákat a bandatagok saját készítésű »kabaréjelenetei« egészítik ki. Még keressük a megfelelő szavakat, de az biztosra vehető, hogy eme szösszenetekhez képest Antal Imre Nyomasek Bobója vagy Ihos József Kató Nénije a minőségi szórakoztatás csillogó gyöngyszemei voltak. Előkerülnek olyan honfoglaláskori poénok a Hahota magazin 1981/82-es évfolyamából, amiket már a megboldogult Szeszélyes évszakokban is csak pironkodva lehetett volna elsütni. Viccesnek hitt parókák, álbajuszok és egyéb dilibolti kellékek között vergődik a prosztó mulattatás: nőnek öltözött szőrös férfiak, »matyizó« katonák, sörszagú disznólkodás jellemzik a szégyenteljes produkciót, amelynek bármelyik tetszőleges perce megbízhatóan képes kiváltani az »én érzem magam kínosan, hogy nézem« – érzést. Olyan az egész, mintha a Ganz Ábrahám szakképzőiskola karosszérialakatos tanulóit pár rekesz sör kíséretében bezárták volna egy jelmezraktárba, hogy játsszanak színjátszósdit, nekifutás nélkül.

Ez a már nevében is alulmúlhatatlanul tirpák társaság a legsötétebb férfi-sztereotípiák megtestesülése, és ha nem ismernénk a magyar valóságot, joggal vetődne fel, hogy valójában egy titkos feminista csoport hozta létre az egészet a férfiak lejáratására.”