Rólunk, nélkülünk? – A részvételi demokráciáról

„Ami tehát nálunk történik akár a MILLA, akár újabban a hallgatói és oktatói hálózatok esetében, az messze nem elszigetelt jelenség. Akár használják, akár nem a »részvételi demokrácia« terminusát, ezek a mozgalmak is azt feszegetik, alkalmasak-e a hagyományos képviseleti demokrácia eddigi intézményei arra, hogy valóságosan és folyamatosan kifejezzék a társadalmi akaratot és érdekeket. Az ő válaszuk nyilvánvalóan a »nem«, ezért is közös jellemzőjük a gyakran túlzott és kontraproduktív párt- és politikai elit-ellenesség. Konkrét követeléseik mellett ezért fejeznek ki általános bizalmatlanságot a fennálló politikai rendszerrel, az »establishment«-tel szemben, ezért akarják maguk elfoglalni, okkupálni a köztereket és a közéletet. Érthető, hogy a »részvételi demokrácia« követeléseinek radikalizálódása egybeesik a gazdasági válsággal, ami általános bizalmi válsággá terebélyesedve megkérdőjelezte a piacgazdaság és a demokrácia egész eddigi teljesítményét. Jobbról is, balról is. Nem véletlen az sem, hogy az »Occupy« mozgalom hívei sok helyen, persze különösen Angliában azt a Guy Fawkes-t tekintik ősüknek (gyakran az ő álarcában vonulnak fel), aki annak idején az egész angol parlamentet, mint a rendszer jelképét akarta felrobbantani.

A képviseleti demokrácia és az állampolgárok közvetlenebb beleszólását igénylő részvételi demokrácia szerencsére nem feltétlenül állnak ilyen éles harcban egymással. A képviseleti demokrácia a fejlett országokban egyre inkább kitágul, rugalmasan befogadja azokat is, akik a falait döngetik, és egyre több helyet ad a közvetlenebb részvétel és ellenőrzés lehetőségének. A valódi cél az, hogy a választók képviselete, a parlamenti és önkormányzati választások a politikában való állampolgári részvétel egyik, de nem egyetlen formájává váljanak. Ágh Attila érdekes írásai alapján a nyugati típusú demokrácia három szakasza rajzolódik ki. Az első a hagyományos képviseleti demokrácia, parlamenttel és többpártrendszerrel, amelyben a pártok persze éppen arra valók, hogy a különösen aktív és érdeklődő, a párttagságot is vállaló választóknak megadják a folyamatos és személyes beleszólás élményét, és artikulálják az ennél szélesebb érdekeket is. (...)

A harang tehát értünk, rólunk is szól. Remélhetőleg nem abban az értelemben, hogy temetnünk kell a parlamenti demokráciát. Mert a hagyományos demokrácia működésével való elégedetlenség vagy az iránta tanúsított össznépi közöny jó és rossz megoldásokhoz is vezethet. Vagy mindenfajta demokrácia leépítéséhez, vagy ezzel szemben a demokrácia kiszélesítéséhez és élettel való megtöltéséhez. Válaszúton állunk, és ezért sem nem elégséges, sem nem vonzó az 1989-es intézményes keretekhez való szimpla visszatérés.”