„Gerendás Péternek nincs igaza. Magyarország nem fasizálódik. A magyar ember soha nem volt fasiszta. Normális ember nem lehet fasiszta. Egy szűk kisebbség az lehet, és az is volt. Egy nyomorult, tehetségtelen, erőszakos kisebbség, amely túlharsogta a józan, tisztességes többséget. Egy szűk, nácit játszó, műveletlen, vallástalan, tehetségtelen kisebbség ma is túlharsogja a normális többséget. Megszégyenítik – ahogy Szálasiék tették – az árpádsávos történelmi zászlót.
Nyilas egyenruhára hajazó jelmezben masíroznak, a zsidóktól és a cigányoktól akarják megvédeni a magyarságot. Pedig ezektől az operettbe való álmagyaroktól kellene megvédenünk magunkat. Miattuk röhög és szánakozik Magyarországon a világ és Európa. Gerendás Péter talán már megszokta, hogy lezsidózzák. Neki már nem ez fáj. Neki a normális többség hallgatása fáj. Az fáj, hogy a többség úgy gondolja, a demokráciában minden politikai gondolkodásnak helye van. Pedig nincs. A náci gondolkodás idegen a demokráciától. Egyszerűen azért, mert a náci gondolat a demokráciában szalonképtelen. Illetlen, ízléstelen, nem odavaló. Egy demokrata megveti, szánja, kiközösíti a náci gondolatot.
Kiközösíti, mert ismeri a XX. század történelmét, a weimari demokráciát. Tudja, hogy egy Hitler nevű gazember hat ember által alapított pártja demokratikus úton hogyan jutott a világ felégetésének és hatmillió ember elégetésének lehetőségéhez. Megtévesztett, félrevezetett, egyébként jó szándékú, de félművelt emberek milliói támogatták ebbéli törekvésében. Elhitték ennek a félbolondnak, hogy a német faj –nem teljesítményéből adódóan, hanem születéséből eredően – különb a többi népnél. Ahogy sok mai félbolond elhiszi, sőt hirdeti, a magyar különb a szlováknál, románnál, ukránnál, minden környező nációnál. Sőt, még azt is hirdetik, hogy világnemzet vagyunk, habár ennek az értelmét még senki nem fejtette ki. Talán azért vagyunk azok, mert csak nekünk volt egykor világútlevelünk.”