Nemzeti konzultáció: arról lehet dönteni, hogyan tovább a magyar gazdaságban
A Fidesz mindenkit arra kér, hogy töltse ki a nemzeti konzultációt.
Szabó Benedek dalairól azt is lehet akár mondani, hogy generációs életérzéseket tükröznek: de nem kell semmi rosszra gondolni.
„Legyünk tizennyolc vagy ötvennyolc évesek, valamennyien félhetünk a középszerűségtől, a kudarctól, a magánytól, és attól, hogy majd egyszer megőrülünk, és egyedül kiabálunk a metrón, és itt minden hasonló szorongás megjelenik. De nemcsak szorongásokról szól az album, amelynek fontos eleme még a nosztalgia, a bizonytalanság, a változás vagy épp a csalódottság. Sőt, a már említett Hó Mártonnal ellentétben itt a szövegek sokkal személyesebbek és konkrétabbak - néha már talán túlságosan is sok lesz az önreflexióból. Az ember (főleg, ha öreg, mint én) a végén már legszívesebben megrázná a dalszerzőt, amikor arról énekel, hogy »bocsánatot kérek, gyerekkorom, hogy viccet csináltam az álmaidból«, hogy »barátom, te mégis miről beszélsz, hát még előtted az élet!«, de ez mégiscsak egy személyes, dalszerzői lemez. Abból viszont tényleg a legjobb, amit jó ideje hallani lehetett idehaza: az eddig is egyértelmű hatások mellett nekem még Robyn Hitchcock I Often Dream Of Trains című lemeze is eszembe jutott, aminél nem sok nagyobb dicséretet tudnék mondani. Sőt most már érződnek a régi magyar előzmények is. Minden nyavalygása ellenére Szabó Benedek nem szenveleg, nem siránkozik, a szövegeket a legtöbbször önironikus humor hatja át, és sosem esik bele a mai magyar szövegírók »írjunk nagyon költői szövegeket, mert az a Kiss Tibinek is milyen jól áll« betegségébe. Ez a lemez a címébe rejtett szóviccen kívül azt is bőven elbírja, hogy az utolsó harmadára egyre több toposz ismétlődik, de így is egyszerre lehet olyan érzésünk, hogy valakivel őszintén beszélgetünk komoly dolgokról egy kocsmában, illetve ezzel párhuzamosan hallunk egy szuper lemezt.”