Emléknapra

„Kell ez az emléknap! Kell, mert még jobban segít megtudnunk, hirdetnünk, min ment keresztül az ország a mögöttünk hagyott keserves-véres huszadik században, amelynek zömében hol hadszíntér, hol a kommunizmus kísérleti terepe volt. Hogyan is írt nyolcévi Gulag után Szolzsenyicin az elvtársakról? »A kommunistánál kártékonyabb és veszélyesebb embertípust még nem produkált a történelem. Cinizmusuk, szemtelenségük, hataloméhségük, gátlástalanságuk, rombolási hajlamuk, kultúra- és szellemellenességük elképzelhetetlen minden más, normális, azaz nem kommunista ember számára (…).«

Bizony, kell egy kiadós séta a Terror Háza Múzeum sötét folyosóin, hogy beleilleszkedjünk, képet kapjunk a korról, amely megszámlálhatatlan ártatlan áldozatot hagyott maga után. Kell a penészes cella, a vallatószoba látványa, hogy rádöbbenjünk, mennyire mélyek a gyökerek. Csak így láthatunk rá, mire képes a hatalomvágy, milyen hamisságokra. Megértjük, hogy a hosszúra nyúlt, trükkös és szemfényvesztő »rendszerváltás« miért hagyta érintetlenül az előző rend leleményes »reformkommunistáit«, KISZ-titkárait, hogyan formálta őket hirtelen »korszerű, nyugatos demokratává«. Hogyan somfordálhattak vissza a hatalomba, amit jószerivel el sem veszítettek. Kell tudnunk mindről, hiszen velük – gyakran alattvalóikként – sodródunk már több mint két évtizede… (...)

A kommunizmus áldozatait láttuk 2006 őszén is véresen, összeverve a pesti utcán az azonosíthatatlan neoávó bakancsai alatt – őróluk se essék szó? Meg azokról sem, akik most újra a hatalomba kéredzkednének új jelszavakkal, új sminkkel, új pártemblémákkal? Hogyan is folytatja Szolzsenyicin? »A kommunista nem ismeri a szégyent, az emberi méltóságot, és fogalma sincs arról, amit a keresztény etika így nevez: lelkiismeret.«”