„Az ELTE BTK-n működő Hallgatói Önkormányzat - az ATV értesülései szerint - az elsőévesek feltételezett faji, vallási és politikai nézeteiről vezet listát. Egy nemrég publikált közvélemény-kutatás szerint az egyetemisták 33 százaléka a Jobbikot támogatja. Az ELTE BTK HÖK amúgy is egy jobbikos kinevelő hely. Hogy lehet ez?
1975 óta van módom közelről figyelni az egyetemistákat. A fejkvóta-rendszer bevezetésével gigantikus méretű óvodává züllesztették az egész felsőoktatást. Ezen belül is, akik ma a bölcsészkarra mennek, mindennek a legalja. Nem beszélnek nyelveket, frusztráltak, mert nem vették fel őket egy komolyabb - jogász vagy közgazdász - szakra, alulképzettek, motiválatlanok. Épp ezért nagyon fogékonyak a Trianon-szindrómára, a történelmünk előző kétezer évét pedig kitöltik hun-magyar mítoszokkal és sámánizmussal.