A múlt groteszk emléke: a szadeszos retorika

„Ha volt értelme, hogy, végérvényesen és örökre eltűnjön a közéletből az SZDSZ és mindaz, amit képviselt, akkor az az, hogy kínosnak érezték nemzeti önbecsülésünket. Sőt, nem csak annak érezték, de szinte bűntudatot igyekeztek okozni mindenkiben, akiben csordogált némi egészséges patriotizmus. Felszabadító élmény volt, mikor magunk mögött hagytuk ezt az egész őrületet.

Kettős állampolgárság, Trianon emléknap – ezek voltak 2010 után az összmagyarság felé tett szimbolikus gesztusok kormányzati részről. A történelmi igazságérzet helyreállítása szempontjából azt is mondhatjuk rossz szóval élve, hogy ezek »jártak« a 2004-es kettős állampolgársági népszavazás során megalázott határon túli magyaroknak. A választójog megadásának ötlete viszont már pusztán napi politikai érdekből született meg Fideszék fejében. Nem jó, ha a hatalom a történelmi okokból külföldön élő magyarokat eszközként kívánja fölhasználni saját pozíciójának megerősítésére, ahogy ez most is történik. Kívánatosabb lenne inkább erősíteni önrendelkezési jogaikat.

Persze, attól, hogy ráírják egy tejfölre, hogy »Székely«, még nem fogunk érte 300 forintot fizetni. Ahogy a giccs sem válik értékessé, ha nemzeti mázzal öntjük nyakon. Viszont kétségtelen tény, hogy az SZDSZ retorikája lassan nem csak a közbeszédből, de üzembiztosan kopik ki a nemzet közös tudatalattijából is. És úgy őszintén: hiányzik a francnak. Ezért is volt meglepő rábukkanni, mégpedig az Index blogketrec legtetején Bornai Tibor blogbejegyzésére, mely a Muszáj ezt? Címet viseli.”