Mindent elértem, mindent megírtam

„Tudja már, miről szól majd a következő műve?

Hogyne tudnám, hiszen három hét múlva jelenik meg. Az a címe: Per Kádár sírjáért.

Gyorsan elkészült vele, A szent labdán hét évig dolgozott.

Igen, de ennek most sürgető aktualitása volt, illetve van. A fővárosi Fiumei úti temetőből elévülés címén ki akarják tenni a munkásmozgalmi panteonban nyugvókat (többek között Derkovits Gyula, Frankel Leó, Münnich Ferenc, Ságvári Endre, Sallai Imre, Szabó Ervin hamvait őrzik itt – a szerk.). Hasonló okból meg akarták szüntetni Kádár János és a felesége sírját. Szerencsére az MSZP 720 ezer forintért megváltotta a sírhelyet, amelyből több csont és Kádárné urnája is hiányzik, lévén ezeket 2007-ben elrabolták, és nem találják azóta sem. A könyv hátoldalán ott lesz a közös fotóm Kádárral, amit még soha senkinek sem mutattam meg.

Közös fotó? Mikor készült?

1983-ban, a Parlamentben, amikor megkaptam a Kossuth-díjat.

Nem rejti véka alá a manapság nem éppen divatos el­veit. Nem érik támadások, inzultusok emiatt?

Nem igazán. Az utcán még mindig lépten-nyomon megállítanak, hogy szót váltsanak velem. Néhányan vitatkoznak, és nagy ritkán akad olyan is, aki lekommunistáz. Ilyenkor az illetőt megkérem, magyarázza ugyan el, mit is jelent az, hogy kommunista. S hogy az elveim, a Kádár János melletti kiállásom nem éppen divatos? Úgy szoktam mondani, hogy az MSZMP volt főtitkárának poharanként változik a megítélése. Az elsőnél még mindenki gyűlöli őt, a másodiknál előkerül egynémely érdeme, és a negyediknél kiderül: nem is volt olyan rossz az a 30 év, amit az ő nevével címkézünk fel.”