Már megint a kereszténydemokraták!

„És itt jön a témakörnek az a része, amely viszont már valóban a politikusokra tartozna, és ahol volna elég tennivalójuk. Például azon kéne dolgozniuk, hogy ne álljon elő az a merőben méltánytalan helyzet, amelyben a szociális helyzetüket vagy az öröklésük rendjét eltérően szabályozzák a törvények az egyébként azonos körülmények között élők közül azoknál, akiknek másmilyen vagy semmilyen se volt az esküvőjük. Egyszerűen nevetséges egy együttélés startjának pillanatát kimerevíteni, és annak az egyetlen momentumnak az alapján dönteni az együttélés további harminc-negyven évének a következményeiről.

A családi létnek – teljesen függetlenül attól, hogy lepapírozott vagy alternatív formáiról van-e szó – a mai szociális és munkaügyi körülmények között megvannak a maga legkevésbé sem súlytalan problémái. Volna mivel foglalkozniuk a kereszténydemokratáknak, és volna honnan venniük a példákat is. Ugyanis jóléti válság ide vagy oda, a demokratikus országokban – éppen a válság kikerülésére – a családtámogatásokban a modernitást tartják életben, és nem az ortodoxiát. Köztudott, hogy a világban ott nőtt meg a gyerekvállalási kedv, ahol elősegítették, hogy a nők a szülés miatt ne essenek ki hosszan a munkájukból, és ahol az apákat is emancipálták szülőként. Tehát éppen fordítva van, mint ahogyan a bezápult agyú kereszténydemokraták gondolják: nem a szüléstől jön létre a női önmegvalósítás, hanem az önmegvalósítás teszi lehetővé a szülést.

Ahol mindkét szülő vállalhat részmunkaidőben munkát anélkül, hogy le kéne mondania a kisgyerek után járó állami támogatásról, ott sokkal gördülékenyebben létezik a szimmetrikus családmodell. Sok helyütt a szülők számára közösen igénybe vehető és egyúttal rugalmasan megosztható szabadságot biztosítanak a gyerekek születése után, a fizetett szabadságokat azonban csak úgy adják meg, ha azt egy ideig az apák is kötelezően felhasználják. Portugáliában például a szülők csak úgy kapják meg a teljes fizetéssel járó, huszonegy és fél hetes, szülés utáni fizetett szabadságot, ha mindkét szülő vállal minimum harminc napot. Ha ezt nem teljesítik, az összes fizetett szabadság lecsökken tizenhét hétre. Hollandiában az anyák külön igénybe vehetnek négy hónapot, de ez után a két szülőnek egyenlő arányban kell megosztania a fizetett szabadságot. Németországban a szülői szabadság tizenkettőről tizennégy hónapra hosszabbodik, ha az apa legalább két hónapot igénybe vesz.

Hol a magyar kormány koncepciója arról, hogy nálunk melyik modellt érdemes bevezetni?! Kik ügyködnek ezen a törvényjavaslaton, és hol tartanak a kidolgozásában?!”