Parlamenti diktatúra

„Senkinek ne legyen ábrándja a 2014-es választásokkal kapcsolatban. Ha nyerne is a magát demokratának csúfoló és ezzel a demokráciát lejárató balliberális ellenzék, a helyzet önmagában nem nagyon változna. Talán csak annyiban, hogy a fényesre nyalandó seggeknek mások lennének a tulajdonosaik. Ám ebben az esetben is fenn áll a veszélye, hogy ezek a seggek is régi új hátsófertályok lennének valójában.

Bizony ez így van. A módszerváltás Magyarországnak valójában nem a demokráciát hozta el, hanem a parlamenti diktatúrát, amihez valójában nem kellet senkinek túlnyernie magát, elég volt az egyszerű többség, hogy aztán a kormányzó párt rákényszerítse akaratát a népre és azt zsigerelje. Mert azt be kell látnunk, előre még senki nem vitte az országot. Orbán és a Fidesz jelenlegi rezsimje sem tesz mást, mint él ezzel a diktatúrával, annyi különbséggel, hogy a kétharmad adta lehetőségével saját – sokszor bizony érthetetlenül abnormális – képére akarja formálni az országot, úgy, hogy a választókat nem, hogy nem kérdezi meg fontos döntéseiről, hanem egyszerűen ráerőszakolja az országra akaratát.

De ez – még – nem diktatúra. Nevezzük nevén, ez parlamenti diktatúra. Az a rendszer, amin nem akar a jelenlegi ellenzék sem változtatni, csak belekerülni. Hiszen ez az a rendszer, ami ugyan demokráciának van álcázva ám nem az. Ez egy olyan rendszer, ami azért lett kitalálva, hogy a nyolcvankilencben a hatalomba került politikusok egy életre rátelepedhessenek az országra. És kérem szépen, itt erről van szó.

Senkinek ne legyenek kétségei, egy negyedik köztársaságban sem lesz jobb, de még egy ötödikben sem. Pontosabban a választóknak nem lesz jobb. Több mint húsz éve hallgatjuk, hogy majd ha mi nyerünk, akkora nagy csoda fog történni, hogy. Aztán meg semmi. Pontosabban, dehogy semmi. Az egyre nagyobb szellemi, társadalmi, gazdasági és politikai nihil.”