Benőtt a fejünk lágya

„A 2000-től 2006-ig tartó egyre inkább felszálló korszakban még találtátok meg a profibb szemlélethez vezető utat?

Robi: Mi nagyon sokáig gyerekek maradtunk a zenélésben, kamaszok. Amikor dalt írtunk, amikor lemezt készítettünk, azt természetesen tök komolyan vettük. De az a része, hogy mindennek milyen háttere van, mennyire kell ezzel tudatosan foglalkozni, a pénzügyi részével, a strukturális részével, az eszünkbe sem jutott. Nem hogy leszartuk, hanem még csak eszünkbe sem jutott.

Krisztián: Már ebben az időszakban is voltak zenekarok, akik sokkal tudatosabban vitték a dolgaikat, mint mi, bár nyilván kisipari eszközökkel. Közben persze mi éreztük, hogy nem oké a helyzet, de nem tudtuk, hogy mit csináljunk, és nem is volt ehhez megfelelő ember mellettünk. A zenekari tagok között meg sajnos, vagy szerencsére, nincs olyan ember, aki nem művészi szempontból, hanem az összes többi ügyet tekintve a kezébe tudná venni a dolgokat. Sajnos én nem ilyen vagyok, és a többiek sem.

Robi: Mindenki ért valami részterülethez, de olyan típusú felállás, ami néhány más magyar zenekarnál működött, hogy van egy keménykezű vezér, nálunk nem akadt. Nem feltétlenül művészi, hanem infrastrukturális értelemben. Ez a konstans turnézás jó megközelítés, mert nagyon sok mindent lehet belőle absztrahálni.

Azt mondjátok, hogy az elmúlt négy-öt évben sokat fejlődött a zene körüli infrastruktúra úgy általában itthon, viszont ezzel párhuzamosan meg a nagy zeneipari átalakulások pont ezekben az években zajlottak, zajlanak. Ezt Magyarországon, a nyilvánvaló lemezeladási hanyatláson kívül hogyan mutatkozik meg?

Krisztián: A hallgatói csoportok erős szegmentálódásában. Régen tökmindegy, hogy negyven éves volt az ember, vagy tizenhat. Vagy cd-t, vagy kazettát hallgatott. Ma már vannak olyan zenerajongók, akik csak vinylen hallgatnak zenét, a fiatalok többsége pedig nemhogy cd-t nem vesz, de nem is tudja, hogy mi az. Sőt le sem tölti a számokat, és aztán hallgatja azokat valamilyen hordozható lejátszón, leginkább telefonon, hanem egyből csak a YouTube-on hallgatja a zenét. Durván szélsőségekbe ment el.

Robi: A lemezeladások terén végbement változások pedig nem igazán érintették a zenekart, bármily meglepő is.

Krisztián: Mi soha nem adtunk el annyira sok lemezt, de még amikor tűrhető mennyiségben is fogyott egy kiadványunk, akkor sem volt probléma a bevételi oldallal, mert a kiadói szerződések olyanok voltak, hogy nem kerestünk a lemezeladással komolynak nevezhető összeget. Ahhoz képest meg a majdnem nulla nem vert minket földhöz. Persze azok a változások mindenki számára lényegében kötelező erejűek, hogy minden megjelenés a Facebookon és a YouTube-on történik. Az új módszerek istenigazából az új zenekaroknál működnek és ezt mi is megéreztük.

Robi: A Petőfi Rádió 2007-es átalakulása egy használható határkő. Az úgymond alternatív sztárzenekarokat egy kicsit még jobban kiemelte és a helyükön keletkezett űrbe beáramoltak a kisebb, vagy akár ügyesebb kezdő zenekarok. És ez kihatott a koncertezésre, klubéletre. Számunkra nem volt meglepő, hogy a Petőfi viszonylag gyakori rotációban kezdte játszani a dalainkat, mert az korábban is sokszor elhangzott velünk kapcsolatban, hogyha lenne egy normális FM pop, rockzenét játszó rádió Magyarországon, akkor ott sokat mehetnének a dalaink, és amikor lett egy ilyen rádió, akkor ez így is történt. De nálunk fiatalabb zenekaroknál gyakran felmerült, hogy kérdezték tőlük a fesztiválosok és a klubosok, hogy: »és, van Petőfi Rádió-s slágeretek?« Úgyhogy ennek a megjelenése feltétlenül átalakította a hazai viszonyokat, iparszerűbbé tette a szemléletet. Jó értelemben.”