Én tényleg színpadra születtem

„Négy évet kellett várni a legújabb nagylemezetekre, és egy ideig szüneteltettétek a zenekart, hogy a saját projektjeitekre fókuszálhassatok. Utólag belegondolva mennyire vált hasznotokra ez az időszak?

Igazából ketten voltunk az együttesben, akik egy kicsit mást szerettek volna csinálni a Killersen kívül. Nálunk demokrácia van, és mivel volt, aki úgy érezte, hogy egy kis váltásra van szüksége, ezért döntöttünk a szünet mellett. Nem vagyunk gépek, így jót tett mindenkinek, hogy energiával feltöltődve, kipihenve foghattunk neki az új album elkészítéséhez. Ez meglátszott a dalok írásánál és a stúdiós munkánkon is, szóval  mindenképpen hasznosnak vélem az utóbbi időszakot.

Mennyire volt hatással az új Killers-albumra a saját szólóanyagod illetve többiek side projectjei?

Őszintén szólva én ezt nem igazán tudom megítélni.

Gondolom azért elmondtátok a véleményeteket egymás munkáiról.

Hát nem, nem igazán beszéltünk róla túl sokat. (nevet)

Ha jól tudom egy Oasis-koncerten jöttél rá, hogy neked kell egy saját rockzenekar.

Igen, az a fellépés nagyban befolyásolt engem abban, hogy elkezdjek érdeklődni rockzene iránt, mivel – zongorista lévén - akkoriban főleg a szintipop dolgok kötöttek le. Aztán amikor élőben meghallottam a Don’t Look Back In Angert az Oasistől, akkor valami megváltozott bennem és tudtam, hogy én ilyet akarok csinálni.

Ha választanod kéne, melyik együttes jobb szerinted: Liam Gallagher és a Beady Eye vagy Noel és a High Flyin’ Birds?

Ez egy jó kérdés, nem is tudok így hirtelen dönteni. Mindkét zenekar lemezét meghallgattam, mindkettőn vannak egész jó dalok és jó pillanatok, de egyik sem éri el az Oasis szintjét.

És mit szólsz a másik nagy britpop legenda, a Blur visszatéréséhez?

Én mindig is Oasis-párti voltam, szóval nem is igazán érdekel mit csinál a Blur.”