Ugye nem?!

„Ugye nem dugjuk a fejünket a homokba, amikor a szomszédban, a környezetünkben szexuálisan kihasználnak nőket. Amikor agresszív férjek "elvárnak szolgáltatásokat", durván - csak mert férfiak. Nem fordítjuk el a fejünket, ha segítséget kérnek tőlünk, sokszor szótlanul megalázott lányok, asszonyok. Nem mondjuk, hogy nincs közünk hozzá, ami a házban történik, nem a mi dolgunk, magánügy, nem gondolkodunk már így! Ugye, nem?!

Ugye, megteszünk minden tőlünk telhetőt, hogy ne történjenek hasonló esetek? Míg gimnazista voltam, az ifinkben kimondott szabály volt, hogy sötétedés után lány egyedül nem mehet haza, legalább egy fiúnak el kell vállalni a kíséretet. Nem nagy dolog, meg lehet tenni! Estébe hajló gyülekezeti alkalmainkról, a templomból, a gyülekezeti házból nem engedjük el egyedül a gyülekezet nőtagjait, a lelkésznőt? Ugye nem?!

Ugye, nem felejtjük el az áldozatokat? Formálnunk kell nekünk, keresztyéneknek a közgondolkodást! Terveznünk kell, szerveznünk, gondolkodnunk és cselekednünk. Hogy ne történjenek ilyen esetek. Hogy, ha megtörténnek, legyen hova fordulni, legyen hova megérkezni, legyen, hol biztonságban lenni - de jó lenne, ha ezek a gyülekezeteink lennének. Az nem lehet, hogy mi tehetetlenek legyünk! Ugye, nem?!

Ugye imádkozunk a számunkra ismert és ismeretlen áldozatokért, akiknek emberfeletti erő kell visszatérni. Ugye, közbenjárunk értük és azokért akik segíteni próbálnak? Ugye nem felejtünk el imádkozni ezért a két lányért, ugye nem?!”