Amikor – német megszállás alatt ugyan, de – magyar zsidók százezreit kényszerítette gettókba, majd vagonírozta be és küldte a halálba a M. Kir. állam, akkor valódi tétje volt annak, hogy ki visel és ki nem visel sárga csillagot. Nem Audi-kulcsok és négyéves mandátumok, nem fejlesztési források és minisztériumi státuszok múltak rajta, hanem élet és halál. Amikor a Budapesten kívüli, a vidéki polgárság jelentős részét adó magyar zsidóság után szinte semmi más nem maradt, csak a hiány.
Nem tudom, átérzik-e a performerek, amikor összeállnak egy sárga csillagos sajtófotóra, mit művelnek éppen. Hogy mekkora szakadék tátong produkciójuk és egy birkenaui életkép drámaisága és fájdalma között.
„Szerintem: Önként SOHA, egyetlen zsidó se tűzzön magára sárgacsillagot, a többiek pedig ne használják fel politikai haszonszerzésre a zsidók megbélyegzésének, kirekesztésének, kifosztásának és elpusztításának a szimbólumát. Köszönöm.″