Visszapattintva

„A stílust lemásolva, íme a válaszom, nyílt levél formájában:

A névtelenség felelősségre vonás nélküli kincs. A cikket jegyző hölgy, vagy úr a Tóth Luca nevet használta, pedig mennyivel kreatívabb lett volna, mondjuk Szabó Tímea álnéven írni ugyanezt. Persze attól tartok, hogy ettől nem mosoly futott volna végig az arcukon, hanem egy teljes libanyáj bőre szaladgált volna fel-alá a teljes kongresszus (vagy a belvárosi, liberális részük) hátán.

Válaszomban én sem a saját nevemet használom, hanem mostantól hívjanak, mondjuk Lorettának a bejegyzés végéig.

Még egy technikai megjegyzés: levelemben feltételezem, hogy valóban egy belsős ember írta a cikket, és nem külső provokációról van szó. Ha tévednék, és mondjuk egy jól beépült szocialista Mr. Bean, vagy fideszes Austin Powers lenne az elkövető, akkor neki azt tanácsolom, hogy tényleg Szabó Timi, vagy Karácsony Gergő nevében írjon, mert azzal még nagyobb lesz a káosz. (Mini Me-vel vigyázzanak!)

Kedves Luca!

Azon gondolkodom, hogy volt-e már bárki az LMP »egyszerű tagjai, aktivistái« között, aki ennyire alá tudott volna tenni a saját pártjának, mint Ön - egyetlen levéllel. Az írása egyébként igazolja a saját magára használt »egyszerű« jelzőt, hiszen talán nem gondolta át azt, hogy a belső szennyest nyílt levélben kiteregetni kicsivel több, mint ostobaság, hiszen haszna semmi nincs, de legalább jó sokat árt.

Az LMP-ről néhányan még mindig elhiszik, hogy egy olyan párt, amelyik komolyan gondolja és hiszi a nevében is rögzített megállapítást. Egy ilyen pártnak olyan távol kellene állnia a belső leszámolástól, háborútól, szakadástól, mint amennyire távol áll az Al-Kaida a világbékétől. Ez persze csak a polír az LMP testén, a belső ellentétek léte egy bázisdemokrácián alapuló pártnál szinte kötelező. Ez azonban nem tartozik senkire, csak a párttagokra, pont úgy, ahogy a mérhetetlenül széles skálán mozgó kíváncsiságom sem terjed ki mondjuk Julia Robert gyomorfekélyére, vagy Jenson Button aranyerére. Ez az ő saját dolguk, engem az érdekel, hogy jól játszák-e az aktuális szerepüket, vagy elég gyorsak-e a versenypályán, és elvárom azt is, hogy se ők, se az orvosuk, se a legjobb barátjuk ne traktáljanak ezekkel. Sőt, tartsák titokban!

Mint volt párttag, a vezetőség volt tagja hadd jegyezzem meg, hogy ha valakit az LMP-ben nem hallgatnak meg, az vagy akkora hülyeségeket mond, hogy még a diktafon is inkább kihúzza magában a szalagot minthogy bármit rögzítsen, vagy olyan szinten egysíkú és radikális nézeteket vall, hogy az még vitára is alkalmatlan. A legsötétebbek ilyenkor nyílt levelet írnak…”