Rap és a politika

„A magyar ember hatalomhoz fűzött beállítottságát szintén évszázadok formálták. Évszázadokon keresztül voltunk más népek alárendeltjei, ami kétoldalú viszonyt fűzött a mindenkori hatalomhoz: egyrészt engedelmességre és belenyugvásra nevelt az irányába, másrészt pedig felerősítette annak fű alatti kijátszását, a saját vezető képének hiányából fakadó »okosban« való tevékenykedést. Utóbbiról a leghétköznapibb puskázásoktól kezdve a sorozatos korrupciós botrányokig megannyi megnyilvánulással találkozunk nap mint nap, előbbire pedig jó példa, hogy míg Budapesten a közvéleményt komolyabban felkavaró politikai eseményekkor is csak marginális tüntetések szoktak szerveződni, Athén például egy kósza tandíjbevezetésről szóló hírre is lángolt már. Ennek a hatalom felé mutatott kettősségnek egy furcsa elegye látszódott az ismerten rendszerkritikus Dopemanen is az ominózus interjúban, ahogyan a kezdeti beszólásra való nekirugaszkodás majdnem öleléssé szelídült a végére.

Azt már sosem fogjuk megtudni, hogy mi lett volna belőle, ha ennél a beszélgetésnél jobban nekimegy a volt kormányfőnek, vagy egy másikban a mostaninak, ahogy azt sem, hogy a Bazmeg lehetett volna-e az indulója valamilyen rendszerellenes társadalmi akciónak, ha szalonképesebb. Azt viszont biztosan tudjuk, hogy sem Dopeman, sem a másik saját szubkultúráján túl is ismert rapper, a jobbikos körökben népszerű Fankadeli nem tud széles körű rajongótábort építeni a politikai témájú zenéi köré. Afelől ne legyen kétségünk, hogy mindketten szívesen írtak volna mozgalmi himnuszokat, hiszen már csak a politikai érdeklődésük és a közéleti viszonyok felé mutatott affinitásuk miatt is karrierjük egyik legnagyobb eredményeként kezelték volna azt, ha nem a legnagyobbnak. Valami azonban hibádzott ahhoz, hogy igazán áttörjék a YouTube határait.”