»Nagyjából azt lehet mondani, hogy a reform és nyitás kor kezdete az emberek mindennapi életében nagyobb változást hozott, mint nálunk a rendszerváltás, a kínai kulturális életben pedig még nagyobbat – egyáltalán lett kulturális élet, ami korábban nem volt. Az igazság az, hogy a kínaiak jelentős része e korban tényleg hálás volt Deng Xiaopingnek és gárdájának, amiért véget vetett a kulturális forradalom rémálmának.« - mutatkozik engedékenynek az állampárt vezette Kínával a szakértő.
Helyettesítsék be Teng Hsziao-ping nevét Kádárral, a poszt korábbi részében szereplő Maót pedig Rákosival. Egy csapásra még szórakoztatóbb olvasmánnyá válik az írás. Salát ráadásul egészen bravúros logikai játékokat mutat be, hogy az ismert tények – állami cenzúra, emberi jogok sárba tiprása, környezetpusztítás – ellenére is bebizonyítsa, milyen jó valójában a kádárizmus mai Kína.
»A ’szabadon’ persze valóban túlzás – ebben Földesnek igaza van –, a kontextust azonban a szöveg előző mondataiban említett kulturális forradalom adja meg. Ehhez képest katarzist jelentett számukra, amikor egyrészt egyáltalán festhettek, másrészt pedig feldolgozhatták saját szenvedéseiket és mindazt, amit az elmúlt évtizedekben láttak...«