A Jereváni rádió jelenti…

„Ha a magyar úgy érzi, hogy túl sok volt komcsi szeret rendszerváltó reformerként tündökölni, menjen Jerevánba. Ha sikerül találkoznia Karen Demirchiannal, az Örmény Néppárt elnökével, érdekes epizódokat tudhat meg a múltból. Megtudhatja például, hogy 1974-ben Demirchian, aki ezidőtájt az Örmény Kommunista Párt főtitkárának szerény pozícióját töltötte be, megmondta Brezsnyev elvtársnak, hogy »Brezsnyev elvtárs, nekem az a véleményem, hogy ideje lenne bevezetni egy kis piacgazdaságot!« A kérdésre, hogy mit válaszolt a javaslatra Brezsnyev elvtárs abban az évben, amikor Magyarországon éppen moszkvai nyomásra fogták vissza a reformokat, nos, megtudhatjuk, hogy Brezsnyev elvtárs egyetértett. »Be kellene vezetni a piacgazdaságot, csak ne lenne olyan nehéz!« – sóhajtott Brezsnyev elvtárs Demirchian emlékezete szerint. 

Ha a magyar úgy érzi, hogy a négyévenként sorra kerülő választásokon nehezen tud kiigazodni a pártok között, menjen Jervánba választási megfigyelőnek. Magyarországon azért annyit lehet tudni, hogy ki van kormányon és ki ellenzékben (kiv. MIÉP). Jerevánban nem lehet különbséget tenni kormány és ellenzék között, a választó nem tudja, hogyan kell a folyamatosságra, vagy hogyan a váltásra szavaznia. 

A május 30-i parlamenti választások előtt persze már voltak »szabad« választások Örményországban. Az 1995-ös parlamenti választásokat agyoncsalták. Az 1996. szeptemberi elnökválasztásokon már nem csak csaltak, hanem erőszakoskodtak is. Ter-Petrosian elnök nem sokáig élvezhette hatalmát, már 1998-ban lemondásra kényszerítette az örmény politikai életben egyre nagyobb befolyásra szert tevő karabahi lobbi. Az ezt követő rendkívüli elnökválasztás minden korábbi felülmúlóan botrányos volt. Mind az Európa Tanács, mind az EBESZ megfigyelői tőlük szokatlan kemény hangú nyilatkozatban ítélték el a csalásokat és a brutalitást; az Európa Tanács Örményország felvételi kérvényét befagyasztotta. 

Érthetően felfokozott várakozás előzte meg az ez év (1999. – a Szerk.) május 30-i parlamenti választásokat, tanul-e az örmény politikai elit korábbi hibáiból. Nos, szemlátomást tanult. Megtanulta, hogy a nemzetközi választási megfigyelők a választás napja előtt érkeznek és másnap elutaznak, következésképpen csalni nem a választás napján, hanem előtte és utána kell. Tanult és nyert: Az Európa Tanács és az EBESZ megfigyelői megelégedéssel nyilatkoztak a látottakról. Miért is ne? A választás napján semmi igazán rendkívüli és felháborodásra okot adó esemény nem történt - legalábbis a térségben megszokottakhoz képest nem. 

De előtte… A választásokat néhány hónappal – esetenként csupán hetekkel – megelőzően a kormány legbefolyásosabb tagjain pártalapítási láz lett úrrá. Közülük is a legbefolyásosabb, Karabah megmentője, Vazgen Sarkissian védemi miniszter átveszi a Republikánus Pártot. A választást leginkább befolyásolni képes belügyminiszter létrehozza a Jogállam Pártot, az 1994-ben még betiltott ultranacionalista Dashnak Párt két vezetőjét gyorsan beveszik a kabinetbe. Szintén kormánykörök hozzák létre az Erős Anyaföld nevű pártot közvetlenül a választásokat megelőzően. Hogyan lehetséges mindez, kérdezheti álmélkodva az olvasó, amikor a pártalapításhoz sokezer aláírásra van szükség. Nos, ilyesmivel a pártalapítók nem babráltak: állami tulajdonban létező listákat egyszerűen lemásoltak és azokat nyújtották be »hitelesítésre«. A hitelesítés azonban elmaradt, mert – amint azt a Központi Választási Bizottságtól megtudhattuk – »az aláírások túl nagy száma az ellenőrzést lehetetlenné tette«. Ezt követően az 1998-as választások manipulálásáért leginkább felelős védemi miniszter, Sarkissian, a nacionalista Republikánus Párt vezetője választási koalíciót hoz létre az 1998-as választási manipulációk legnagyobb elszenvedőjével, a Brezsnyevet a piacgazdaság szükségességéről meggyőző ex-pártfőtitkár Demirchiannal, s így kart karba öltve indulnak a választásokon Egység Blokk néven. Ugye, világos? Tessék választani! 

A választási bizottságok elnökeit a kormány nevezi ki. Ott ülnek a pártok képviselői is, kétségkívül, köztük a frissiben megalapított pártok képviselői is. Igaz, szavazatot csak elvétve fognak kapni, de ez nem baj: a választási bizottságokban ők biztosítják a stabil kormánytöbbséget. De ha ez sem lenne elég, az ellenzéki pártok képviselői magas helyről kapnak telefonhívásokat. Senki nem tudja, mi hangzik el, de sorra mondanak le megbízatásukról. Idő nincs a helyettesítésre, az ellenzék képviselet nélkül marad. Sehol sem látott kereskedés kezdődik a választási bizottsági mandátumaival: Te engedj át nekem egy helyet itt, én átengedek neked egyet ott. Ha nincs cserealap, se baj, a helyi választási bizottság egy helyének az árfolyama 1000 USA dollár. Aki megveszi, nyilván megéri valamiért.”