Fesztiválozók elviselhetetlen terhei

„A magyar közönség persze nem érti. Csak azt látja, hogy neki ez túl drága. Hogy kiszorult. És jönnek az összeesküvés-elméletek, jól értesültségek, pletykák. Mindenki jobban tudja, milyen trükkökkel keresik itt dagadtra magukat valakik, és hogy »lehúzás az egész«. (Nekünk már az egész kapitalizmus egy nagy lehúzás, soha nem tudtuk megemészteni igazán, hogy az árakat nem egy szürke öltönyös, kopasz minisztériumi osztályvezető mondja meg. Illetve most már megint próbálja, csak még nem sikerül neki.)

A Szigetnél tisztábban működő, fehérebb magyar tulajdonú vállalkozás kevés lehet ma. Amióta bevezették a kártyás fizetési rendszert, egyetlen féldeci vagy pikoló sör sem megy ki a pultokról úgy, hogy a NAV (ÁNTSZ, munkaügyi hatóság, élelmiszer-biztonsági légideszant és a többi) ne látná. Mindenki foghat papírt, ceruzát, kiszámolgathatja, hogy hány sört milyen haszonnal kell eladni ahhoz, hogy egyenesben tartson egy másfél milliárdos költségvetésű rendezvényt, közben kifizet minden szolgáltatást, pultost, közterheket, kocsmárost, nagykerest, mindenkit.

Vagy értetlenkedjünk tovább együtt, kánonban, batikolt pólókban és virágkoszorúkkal, hogy miért nem penget nekünk olcsóbban a Killers, csak úgy, a két szép plebejus szemünkért, vagy mert megbűnhődtük már – saját állításunk szerint, egy füst alatt – a múltat s jövendőt.”