„A Nyugat ilyenfajta stigmatizálása megegyezik a történelmietlen kollektív bűnösség elvével és az ebből táplálkozó harag kifejeződése a pogánykodással párosuló nyugatellenesség. Vesszőparipájuk továbbá az is, hogy a Nyugat erkölcsileg teljesen romlott és haldoklik, holott az a tévképzet miszerint a Keleten még erkölcsileg minden rendben van, bezzeg a Nyugat egy fertő, egyrészt szimplán hülyeség, másrészt abból fakad, hogy valójában a –sztánok népeit nem ismerjük annyira, mint Európát. Mivel nem ismerjük a kultúrájukat, misztifikáljuk és gyártunk az egészhez általunk kedvesnek tartott történeteket, amibe beleilleszkedik a saját félrevezetett gondolatvilágunk. A mindennapi problémáinkat régi, kitalált mesékkel vezetjük le, amiknek semmilyen valóságalapjuk nincsen. Ez egyébként nem áll messze attól a kommunista mítosz-gyártól, amelyben a munkásság mindig el volt nyomva és megpróbált tökéletes társadalmat vizionálni magának – amely társadalmi mérnökösködés ugyanúgy keresztényellenes volt, mint korunk neopogányainak képzelgései.
Egyébként meg nem hisszük, hogy arra kellene büszkének lennünk, amikor kolostorokat gyújtottunk fel Európa-szerte, vagy arra, hogy voltak olyan magyarok, akik püspökök Dunába vetésében látták a magyarság jövőjét. Persze eme »dicső múltnak« az emlegetése arra vezethető vissza, hogy akkor még komoly katonai erővel rendelkeztek a magyar törzsek, ugyanakkor szerintünk sokkal tiszteletreméltóbb az, hogy Nándorfehérvárnál megálljt parancsoltunk az akkori »pogány hordáknak«.