Döntöttek a szlovákok: katonákat küldenek a válság kellős közepébe
„A feszültség fokozódása érezhető” – mondta a szlovák védelmi miniszter.
Nem is kérdés, hogy a szlovák-magyar válogatott meccseken a magyaroknak szorítok, abszolút semmi nem köt a szlovák csapathoz, a versenyzőikkel egyetemben.
„Az egyik leggyakoribb kérdés szlovák-magyar viszonylatban, hogy az ember kinek drukkol. Melyik félnek szorít egy szlovák-magyar focimeccsen, hokimeccsen, a klubok mérkőzésein, vagy csak úgy általában, mikor sportolókról van szó, de a másik nemzet a környéken sincs. Röviden: ez emberfüggő, de azért írok róla kicsit hosszabban.
A múltkor én is megkaptam ugyanezt a kérdést a rádióban, némileg váratlanul ért (fogalmam sem volt arról, hogy aznap Slovan-Videoton BL-selejtező). Annyira nem tudtam mit mondani, hogy a legrosszabb politikusi közhellyel válaszoltam: különösebben egyiknek sem, ami ebben a speciális esetben egyébként így is volt. A Videoton teljesen közömbös ezen a szinten, a Slovannak meg semmi pénzért nem szorítanék. Egyébként viszont nem is kérdés, hogy a szlovák-magyar válogatott meccseken a magyaroknak szorítok, abszolút semmi nem köt a szlovák csapathoz, a versenyzőikkel egyetemben.
A hokisokat nézem és elismerem, a kerékpározók között egy páratlan generáció lépett színre szlovák részről, a sportteljesítményüket lehet díjazni. Régiós szinten sokkal könnyebb drukkolni: a dunaszerdahelyi és rimaszombati focicsapatok akkor is »magyarok« maradnak, ha épp egy magyar játékosuk sincs, a kajak-kenu részleg, egyes focisták (Németh Szili, Saláta), atléták, kézilabdázók, vízilabdázók kimondottan szimpatikusak tudnak lenni szlovák mezben is, már aki nem megy át boldogulni délre, az egyébként sokkal fejlettebb sportkultúrával bíró magyarokhoz (Gergely István volt pólókapus, a komáromi Priskin Tomi megvan?). A régiós kötődés ellenére mégis, hiába volt félig-meddig komáromi és magyar a szlovák kajakkettős és négyes, legfeljebb egy ezüstöt kívántam nekik a magyarok mögött. Sajnos nem jött össze, és ez komolyan bánt.”