Egri csillagok

„Nem tudom, hogy a kedves Olvasóink közül hányan voltak olyan helyzetben, hogy megpróbálták őket korrumpálni. Bizony az ember könnyen mondja, hogy őt nem lehet megvásárolni, a haza és a becsület nem eladó, stb. Csak sejtjük, de nem tudjuk, hogy egy bizonyos visszautasíthatatlan összegnél, egy tényleg akkoránál, amely az unokáink jövőjét is rendbe rakná, szóval akkor is erkölcsösek tudnánk-e maradni. Legyünk őszinték, csak sejtjük, de nem tudhatjuk bizonyosan. Sok olyan kérdés van az életben, amelyről nagy hangon lehet kinyilatkoztatni bármit, ami jól hangzik, mert tudjuk, hogy soha az életben nem kerülünk abba a helyzetbe. Mert higgye el a kedves Olvasó, hogy még az ördög csábításának mértéke sem mindegy! Például könnyű annak a férfinak hűnek maradni, akinek egyetlen félrelépési lehetősége a zöldséges ápolatlan felesége, és bizony az legyen erkölcslovag a talpán, aki Pamela Andersonnak is nemet tudna mondani, például úgy, hogy soha nem derülne ki. Azok a kérdések, amiket most boncolgatok, szándékosan a legegyszerűbbek. Tudom, hogy van még számtalan árnyalat különféle helyzetekben. Hogy miért jutott eszembe az Egri csillagok? Mert igen gyakran példálózom Dobó Istvánnal. Újabban már nem másoknak, inkább csak saját magamnak. A példa pedig arról szól, hogy ő, aki gazdag ember volt, nem pakolta össze a családját, és húzta el a csíkot mondjuk az akkori Lengyelországba, hanem kardot fogott, és bement egy »juhakolba«, pedig valószínű volt, hogy soha nem jut ki onnan. Van a magyar lélekben egyfajta megmagyarázhatatlan, és az én eszközeimmel leírhatatlan valami, amit jómagam a gárdisták arcán láttam pár évvel ezelőtt. Ez az a valami, amitől a magyar lesz a világ egyik legjobb katonája vagy például sportolója. És csak reménykedem benne, hogy ez a valami nem tűnik el ebben a korcs világban, nem zabálja föl az úgynevezett tolerancia, amely mint tudjuk, az újkori időkben nem a mi népünk találmánya. (Most már csak arra jó, hogy az immunrendszerünket megroppantsa.)

Szóval sok mindent nem tudunk mi férfiak, hogyan cselekednénk adott helyzetben. Azonban egy valamit biztosan tudok: hogy mit NEM csináltam volna, ha Egerben lettem volna várvédő. Ha megtudtam volna, hogy valamelyik nagyszülőm török, biztosan nem ajánlottam volna föl kardom a szultánnak, és biztos, hogy nem ordítottam volna a müezzinnel Allah dicsőségét. Mert onnan már csak egy lépés lett volna, hogy meggyalázzak mindent, ami a többi várvédőnek szent, és szent volt nekem is egykoron. Mert az esküm valaha úgy kezdődött, hogy »az ellenséggel soha, semmilyen körülmények között…«”