„A nemzetiségváltás divatja és kényszere nagy történelmi állandó a Kárpát-medencében. A szlovákiai magyarság körében mindmáig erősek a kitelepítések, lakosságcsere, vagyonelkobzások és reszlovakizáció okozta történelmi traumák. Az a generáció, aki a hontalanság éveit gyerekfejjel még megélte, lassan elmegy, viszont a tapasztalat és »ösztön« továbböröklődött a ma gondtalan facebookozó, világjáró fiatal generációkra is. Így van az, hogy a huszadik század nehéz évtizedeiben nyelvkérdésben gyakran volt muszáj igénytelennek lenni, ma meg egyszerűen csak igénytelenek vagyunk. Értetlenül nézzük a Komárno-Bratislava közt járó sárga vonatból, hogy miért ugrál egypár piros gatyás ürge az ekeli állomás körül egy kétnyelvű táblával. Az, hogy ez a vonat csak egy nyelven beszél, fel sem tűnik. Ha pedig valaki igényelné a magyar szót is, az már nacionalista és magyarkodó.
Pedig egy erősebb öntudattal, közösségi igényeket karakánabban megfogalmazó hozzáállással az életünk minősége is jobbá válna. A kétnyelvűség ügye csak a kezdet. Aki igénytelen és passzív egy olyan, a nap huszonnégy órájában jelenlévő lételemmel, mint a nyelvhasználat, ugyanolyan igénytelen és passzív az élet más területein lévő jogaival és kötelességeivel kapcsolatban is. Legyen az akár egyéni szinten egy hitelszerződés aláírása a bankkal, szűkebb közösségi vonalon egy veszélyes szemétlerakat létesítésének megakadályozása a faluban vagy országos szinten a déli régiók gazdasági diszkriminációjának megszüntetése.