Az erős szabályozás iránti igény

„A magyar törvények mögött felismerhető erős szabályozási akarat ellenérzést vált ki, akkor is, ha a rendelkezések többsége az alapjogok által húzott határt még nem lépte át. A magyar médiajog a médiakonvergenciára és a hálózati szolgáltatások és tartalmak közötti egyre szorosabb összefüggésre integrált médiafelügyeleti rendszerrel válaszol. Ebben a rendszerben azonban a magyar jog a szabályozás mércéit és eszközeit nem az alapvető védett értékeket magában foglaló külső pluralizmus garanciájának, a sajtójoghoz hasonló szintjére nyesi vissza, hanem fordítva, a mindig kissé paternalisztikusabb, a médiaszolgáltatás alapvetően funkcionális alapjogi szempontból megalkotott modelljét terjeszti ki most már a sajtóra és az internetre is – még akkor is, ha a 2011. márciusi törvénymódosítás az egyes médiafajták között ismét differenciálást vezetett be a rendszerbe. A magyar példa rávilágít arra, hogy a demokráciában mennyire kiemelten fontos a média és az afelett gyakorolt ellenőrzés államtól való megfelelő távolságban, a függetlenség és szabadság szférájában való rögzítése. Olyan kompromisszumos szervezeti – félig demokratikus, félig az alapjogok által legitimált – megoldások, amelyek a demokratikus állam számára a médiaszolgáltatás, illetve az ellenőrzés terén beavatkozást engednek, valamely politikai erő jelentős dominanciája esetén nem
mindig bizonyulhatnak elegendőnek. Ugyanakkor ez sem kizárólag magyar probléma, hanem más országok médiaszabályozását, nem utolsósorban a németet is, érinti.”