Más a szervezeti és más az ítélkezési függetlenség

„MN: Ezt komolyan gondolja, hogy az OIT egy »szovjet« volt? Vagy ez egy vicc?

HT: Vicces megfogalmazásnak lehet nevezni. Ez egy olyan önkormányzati testület volt, ami látszólag arról szólt, hogy a bírók a saját kezükbe veszik a szervezetük irányítását. Ezért mondom, hogy ez egy szovjet típusú rendszer volt. Mondjon még egy állami szervezetet, amelyik ilyen önkormányzati alapon működik! Akkor ettől az önkormányzatiságtól mindenki azt remélte, hogy hatékony, ütőképes és a függetlenséget szervezeti szinten is biztosító irányítás jön létre - ehhez képest rengeteg kritika érte ezt a fajta igazgatást. Korábban semmiféle rangsorolás, objektív kritérium a bíróvá válásnál nem volt, hanem nyílt pályázatokon lehetett indulni, és egy elbeszélgetés után végső soron az elnökök döntötték el, hogy kiből lehet bíró. Ezeket az előterjesztéseket aztán az OIT ellenvetés nélkül továbbította a kinevezőnek. De a legfőbb probléma nem is ez volt, hanem az, hogy nem volt biztosított a bírósághoz való hozzáférés jogának egyenlősége. Sajnos ma is vannak ilyen különbségek: a Fővárosi Ítélőtábla Büntető Kollégiumánál például egy-egy fellebbezés elbírálásánál akár egy évet is kell várni. Ez a testület - az OIT - nem tudott az egyéni érdekeken felülemelkedő döntéseket hozni, és nem volt meg benne a kellő operativitás. Ez mutatkozott meg abban, hogy 2011-ben már bővítették az OIT elnökének jogkörét. Majd ezt követően merült föl, hogy az ítélkezést és az igazgatást el kell választani - ekkor többen, köztük bírók is azt kezdeményezték, hogy a bírói szervezet igazgatása kerüljön vissza az igazságügyi minisztérium alá. Ez nem példa nélküli Európában, ez a modell működik a nagyon demokratikus Németországban is. A bírói kar többsége viszont azt mondta - és ezt belátta a törvényhozó is -, hogy nem szabad a bírói szervezeten kívülre engedni az irányítást, ezt a szervezetet nem szabad, hogy politikus irányítsa. Ezért szabták meg a pozíció betöltésének feltételéül az ötéves bírói gyakorlatot. De az egyszemélyes irányítás mellett a rendszer része a nagyon komoly önkormányzati felügyeleti rendszer, sőt ezek a testületek az új rendszerben meg is erősödtek: például az összbírói értekezletek vezetőket tudnak visszahívni, fegyelmi eljárásokat tudnak kezdeményezni.

MN: Tehát úgy véli, hogy a politika most távolabb van a bírói kartól, mint az előző irányítási modell idején?

HT: Így van. Már csak azért is így érzem, mert az Országos Bírói Tanács, amely a felügyeleti testület, tizenöt bíróból áll, és most ugyan mások is tagok, de szavazati joguk csak a bíróknak van.

MN: A tanács tagjainak többsége az ön kinevezési jogkörébe tartozik.

HT: Ez tévedés. A bírósági szervezetben 2900 bíró van: a bírók kinevezési jogköre a köztársasági elnöknél van. A vezetők kinevezésénél jöhet szóba egyáltalán az OBH elnöke mint kinevező - a 673 bírósági vezetői állás közül nagyjából 100 olyan vezető van, aki az OBH elnökének kinevezési jogkörébe tartozik. A kinevezésem óta összesen 27 pozíció üresedett meg, ezek vonatkozásában döntöttem én, és nem gondolom, hogy ez a 27 vezetői álláshely rendkívül nagy szám lenne. Másrészt, ha függetlenségről beszélünk, akkor a bírók vonatkozásában ez az ítélkezési munka függetlenségét jelenti. Jó lenne tisztába tenni, hogy más a szervezeti és más az ítélkezési függetlenség. Amikor engem olyan mondatokba keverne, hogy nem független tőlem egy bíró, akkor nagyon veszélyes vizekre próbál engem lavírozni, mert semmi közöm se nekem, se a hivatalnak, hogy ki miféle döntéseket hoz. Márpedig a bírói függetlenség lényege ez.”