Por és hamu

„Beszédes a statisztika, amely vidéki tudósítóink jelentéseiből összeállt: tíz családból kettő már nem temetteti el hozzátartozóját, hanem hazaviszi a hamvakat tartalmazó urnát. Így van ez a szegény Miskolcon és a tehetősebb Győrben, a hagyományokat még úgy-ahogy őrző kis falusi közösségekben és az elidegenedett nagyvárosokban. Országos jelenségről van tehát szó, nem furcsa, elszigetelt szokásról. Meg is születik rá hamarosan a bürokrata válasz, várhatóan ugyanis ősztől módosítják a temetkezési törvényt, s így követhetővé teszik a hamvak sorsát, a hazavitelhez, Dunába, Tiszába szóráshoz pedig jegyzői vagy kormányhivatali engedély kell majd. (...)

Nem kell semmiféle statisztikai hivatali összesítés, elemzés, folyamatábra, hogy megállapítsuk: azért nem temetünk, mert nincs pénz. Ennél érzékenyebb lakmuszpapír nemigen kell arra, hogy lássuk, milyen állapotban van ez az ország, már legalábbis az a része, amelyik nincs benne a »tutiban«, és a való élet porondján kénytelen helytállni nap mint nap.

A temetkezési törvény módosítása ebben a helyzetben a valóság ismeretének teljes hiányát tükrözi.”