Az Orbán-enigma

„Még ha rengeteget olvashattunk, hallhattunk is Orbán szigorú apjáról, sanyarú fiatalkoráról, nem szívesen adok hitelt az ilyen másod- vagy harmadkézből származó információknak. Már csak azért sem, mert bár a testi fenyítés ellen vagyok, azokkal a pszichológusokkal értek egyet, akik szerint a szülői szeretet megvonása sokkal maradandóbb lelki sérülést okozhat, mint akár a rendszeres verés.

Arra azonban, hogy állandósulhattak Orbánban a termete miatt őt ért fiatalkori sérelmek, abból következtetek, hogy nemcsak a foci világa az, amelyben leginkább otthon érzi magát, hanem láthatólag úgy tesz, mintha ez lenne az egyetlen figyelemre és támogatásra méltó sport. A foci ugyanis azon kevés »férfias« sportok közé tartozik, amelyekben nem hátrány az alacsony termet. Sőt, a legtöbb  poszton egyenesen előnynek számít, már csak az alacsony súlypont miatt is, és mert egy nagy felsőtest nem terheli az állandó mozgást. Így Puskás öcsi (170 cm) vagy Maradona (165 cm) ideális alkatúnak bizonyult ebben a sportban, olyannyira, hogy karriert építettek és világsikert értek el a futball révén. (...)

Ha Orbán hatalomvágya ilyen mély gyökerekből eredhet, nehéz feltételezni, hogy valaha is kinő belőle, legfeljebb azzal számolhatunk, hogy más irányba fordul, de ezzel majd egy következő részben foglalkozunk. Nem akarok itt belemenni a mindennapi hatalomvágy filozófiai és pszichológiai aspektusaiba sem, de azért idézek két mondatot az általam sokra tartott C. G. Jungtól: »A hatalomvágy minden bizonnyal ugyanolyan hatalmas démon, mint az erósz, éppoly régi és eredendő is.« Majd megjegyzi: »A hatalomvágy ugyanis azt követeli, hogy az én minden körülmények között fölül maradjon, mindegy, hogy egyenes vagy kerülő úton.« Idézhetnék tovább is a hatalomvágy irodalmából, de azt hiszem, minden további bizonygatás nélkül elfogadhatjuk, hogy hierarchikus társadalmunkban a legtöbbünket jellemzi a helyünk megtalálásához és megtartásához szükséges hatalomigény, ahogy a baromfiudvarban is fel kell állnia a pecking ordernek, a rangsornak. Baj csak akkor van, ha a kakas úgy érzi, hogy állandóan bizonyítania kell hatalmi pozícióját. Láttam már kakast, amely agresszív erőfitogtatásával a portát állandó rettegésben tartotta – amíg a fazékba nem került. Mint ahogy láttam olyan kakast is, amely méltóságteljes önbizalommal kukorékolt a szemétdombjáról, és nem kellett állandó kekeckedéssel bizonyítania elnyert pozícióját.”