„A nyaralásnak sokkal jelentősebb funkciója van annál, amit első pillantásra gondolnánk. Úgy érdemes tekinteni rá, mint egy, a munkamegosztáson alapuló komplex társadalom specializált funkciójára. Noha önmagában kevéssé tűnik komoly dolognak, amiatt, hogy hiányában a hétköznapi élet értelme is veszélybe sodródik – ahogy azt empirikus kutatások is igazolják –, valójában mégis nélkülözhetetlennek tekinthető.
Mindennek fényében értékelhető az a trend, hogy nyaralásra nem csupán ténylegesen, de a tervek szintjén is az európai átlagot alulmúló mértékben tudnak a magyar háztartások fordítani. A különböző makrogazdasági és jogállamiságra vonatkozó hírek mellett persze ez a tény könnyen lehet, hogy eltörpül. Szociológiai értelemben azonban nagyon is jól kifejez egyfajta veszélyt.
Azon egyének esetében, akik a – késő modern társadalmakban bátran eleminek nevezhető – nyaralás iránti igényüket nem tudják kielégíteni, egyúttal nagyobb eséllyel találkoznak problémákkal a hétköznapi, munka által szervezett életükben is. Ez egyaránt öltheti az olyan, kevésbé szembetűnő patológiák formáját, mint amilyen az idegesség, türelmetlenség, frusztráció, vagy az olyan látványosabb, kitörésszerű jelenségét, mint amilyen a tavalyi angliai fogyasztáslázadás is volt.
Akármi legyen is a nyaralásmegvonás távolabbi következménye, a kormányzó politikai erők felelőssége aligha vitatható. A nyaralás abban az értelemben nem luxusfogyasztás, hogy csak a legtehetősebbek engedhetnék meg magunknak, hiszen viszonylag széles az a spektrum, amelyen belül a helyszínek és tevékenységek kiválaszthatók. Abban az értelemben viszont luxus, hogy csakis akkor áldoznak rá szívesen az emberek, ha a hétköznapi megélhetést egyébként hosszú távon biztosítva érzik.
Ez a fajta bizalom az, ami immáron hosszú évek óta egyáltalán nem adott. Mindezért persze korántsem csupán a jelenlegi kormány tehető felelőssé. Már 2007-ből – és könnyen lehet, hogy korábbról is – találunk olyan adatokat, hogy a hazai munkaerő-piaci helyzetet illető bizonytalanságérzet európai szinten kimagasló. Kétségtelen az is, hogy a 2008-as válság csak tetézte ezt az érzést. Ugyanakkor az is világos, hogy az elmúlt két év kormányzása, amelytől talán leginkább ezt a fajta biztonságérzetet remélték a választópolgárok, nemhogy enyhítette volna, de gyakran önellentmondó, kapkodó, ad hoc intézkedéseivel valójában növelte azt.”