A lépfene támadta meg az embereket, akik mind a teremtőnél kötöttek ki
Három bomba robbant, de az európai pusztítók voltak a legkegyetlenebbek, mikor kivégezték a csoportokba verődött tömeget.
Már szinte elkönyvelem magamban, hogy a nőknek a konyhában, de maximum a stúdióban a helye, amikor másnap gitárt ragad az első lemezével komoly babérokat arató Anne Calvi.
„Emika, a nyilván buliztatás okán éjszakába száműzött berlini elektro-díva budapesti fellépését kénytelen voltam kihagyni, ezért is örültem, hogy itt képbe kerülhetek a tavalyi, kétségkívül érdekes debütalbum élő előadásával. Arról a koncertről a kritikák szerint az volt konszenzus, hogy hiába jó a zene, a fapados előadásmód miatt nehéz nem bebólintani legfeljebb félúton, és én sem tudok mást mondani. Egész egyszerűen nincs mit nézni, amit meg nézni kéne, az inkább béna, mint jó. Emika valószínűleg sóherséggel vegyes önzőség miatt egyedül lépked szigorú fejjel valami modern utcazenész portékájára hasonlító pult mögött, és nehéz nem azon fanyalogni, hogy jól olajozott szekvenszerekről játszott alapokra játszik némi szintetizátort. Dj szett is van a világon, azzal sincs baj, de ez a félmegoldás két szék közt fekszik sajnos az üres színpadon.
Már szinte elkönyvelem magamban, hogy a nőknek a konyhában, de maximum a stúdióban a helye, amikor másnap gitárt ragad az első lemezével komoly babérokat arató Anne Calvi, hogy a promófotókon még rakoncátlan szőke fürtjeit katonásan feszes kontyba fogva prezentálja a női nem válaszát Jack White-ra. Aki eddig azt hitte, hogy ez a válasz Alison Mosshart, az sajnos akkorát téved, mint ide Lacháza. A szétkoszolt ego-blues és a spanyol dög keverékének ilyen tökéletes elegyét utoljára talán az Icky Thumpon hallhattuk, de itt természetesen hozzáadódik valami mérhetetlenül szexi feminin plusz, amit férfiaktól persze hülyeség is lenne várni. A koncert alig egy órájában képtelenség az énekesnőn kívül bárki másra nézni, üresjárat egyáltalán nincs, dinamikai szünet, kisajátított Elvis-feldolgozás és erősítőfosató szóló annál inkább, jobb szélen pedig egy leginkább parizerszeletőre emlékeztető vízszintes harmonikán folyik az aláfestő tárogatás, szóval akkor már tényleg inkább a férfi flamenco öltözetbe bújt dominát nézem. Nagyon rég láttam utoljára olyan koncertet, ami ennyire beszippantotta volna szemmel láthatólag az egész közönséget, nem csoda, hogy az egész európai turné végig teltházzal megy. A Szigeten kötelező lesz.”