Székesfehérvár, avagy ki itt belépsz...

„-Minden infra alárendelve az autóknak.

-Ott nem csak a bringás nem ember, de a gyalogos se.

-Ami bringagyalogként van feltüntetve; legtöbb helyen csak egy sima járda, az is nagyon rossz minőségű.

-A gyász többször is indokolatlanul keresztezi a főutakat.

-A rendőrök büntetnek ha tetten érnek, hogy a gyász helyett az autók között mentél.

-Parkolókon, parkokon keresztül vezetnek néha olyan hepehupás aszfalton, hogy egy földúttal jobban jártunk volna.

-Szentháromság több helyen ki van téve, leginkább a logikailag egyértelmű átvezető útvonalakon.

-Az úton lecentiznek, dudálnak, akkor is ha három másik szabad sáv van mellettem.

-A legnagyobb szégyen viszont az, hogy helyi bringásokat láttam járdázni, elcsorogni babakocsik és sétáltatott kutyák mellett gyökkettővel. Mintha nem is tudnák mit jelent biciklizni. 

Én nem akarok mást, csak a lehető leggyorsabban és legegyenesebben átsuhanni a városon, mint egy egyenrangú közlekedő fél. Engem is várnak száz kilométerrel odébb, nekem is haladnom kell ahogy autóstársaimnak és láttam ám, hogy az úton elférünk egymás mellett. Miért vagyok abban a városban alárendelt szerepbe kényszerítve? Miért akadályozzák a haladásomat minősíthetetlen és kritikán aluli -omg már gyásznak se tudom nevezni- kijelölt, kötelező útvonallal?”