Ez a koncepció nem alkalmas a társadalmi vitára

„Két év után végre fenn van a Vidékfejlesztési Minisztérium honlapján egy földdel kapcsolatos kerettörvény koncepciója. Mit szólsz hozzá? Igazolja a kétségeidet vagy cáfolja?

A kétségek mára bizonyossággá váltak. Egyértelmű, hogy a jogalkotás letért arról az útról, hogy a programot megvalósítsa, hogy a föld nemzeti hatáskörben, a gazdálkodó családok kezében maradjon, és a birtokpolitika középpontjában a családi gazdaságok megerősítése álljon. Többen mondják, hogy a ciklus jogalkotása késedelemben van, mert már két év eltelt. De hadd figyelmeztessek arra, hogy a késés - nem csak a polgári kormányé -, most már jó tizenegy éves, mert az uniós tagság előtt legalább két évvel szakértői szinten tisztázott volt, hogy mi az a közösségi jogalap, amire építhetünk, mi az a mozgástér, amelyet a tőke kivételes korlátozhatósága lehetővé tesz. Sőt a kitörési pont is látható volt. Világos volt, hogy miután gazdasági okokra nem lehet hivatkozni a tőke korlátozása céljából, egyrészt a vidékfejlesztés, a vidéki életminőség javítása, illetve ennek jogi vetületeként egy agrárorientációs törvény alkotása jöhet szóba, másrészt pedig  a mezőgazdasági üzemszabályozás nyugat- és észak-európai modelljének a bevezetése. Ami hosszú ideje bizonyítja, hogy kizárható a földpiacról a spekulatív tőke.

Ott több évtizedes trend, hogy a földforgalom csak a nemzedékváltást szolgálja. Nem éri el még a teljes földalap 1 százalékát se, és ezen belül a külföldi spekuláció szinte kizárt. 2001-ben jelent meg a Megmaradásunk, a föld című könyvem, már ott leírtam, hogy ebben kell gondolkodni. Hogy ez teljesen pusztába kiáltott szó volt, azt én persze értem, mert teljesen más érdekkötöttségek formálták a földpolitikát, valójában az eredeti tőkefelhalmozás kiszolgálása folyt, és a nagybirtok bebetonozása. Zvi Lerman, a Világban vezető agrárközgazdásza már 2000-ben kimutatta, hogy nálunk az összes agrárgazdaság 8 százaléka, vagyis a legnagyobb üzemek birtokolják a teljes termőföldalap 90 százalékát, a többiek pedig a maradékon osztoznak. Tehát ez egy szélsőségesen kettészakadt, torz birtokszerkezet. Ezt aztán 2003-ban a KSH hivatalos statisztikája is alátámasztotta, arról tudósítva, hogy a gazdaságok 1,6 százaléka a teljes termőföldterület 75 százalékát birtokolja. Tehát a nagybirtok nyomasztó túlsúlya nyilvánvaló.

Ez a vitaanyag eleve nem alkalmas a földjogi rendezésről szóló kormányzati elképzelés megismerésére és társadalmi vitájára, mert nem tartalmaz normaszöveg-tervezetet. Másrészt a tervezett jogi szabályozás több elemből áll, és az üzemtörvény, amit későbbre ígérnek, határozza meg, hogy hogyan szabályozzák a földtulajdont és a földhasználatot.  Arról pedig itt néhány homályos, bizonytalan utalásnál nincs több. A tervezet rendszerszemlélete kimerül abban, hogy a bevezetése jelzi, a föld nem önmagában termelési tényező, hanem az üzemmel és az üzemi eszközökkel is összefügg, ezért ebben a viszonylatban kell szabályozni. De az fel sem vetődik, hogy itt egy nagyobb, átfogó rendszerről van szó, mégpedig a birtokrendről. Ha ebbe a közhatalom beavatkozik, azért, hogy a közérdeket megvalósítsa, akkor a földtulajdon, a földhasználat funkcióit és összefüggéseit, a földvédelem és a földügyi igazgatás kérdéseit is tisztázni kell. Egyik a másikkal szorosan összefügg.

 Hogy egy fontos kérdést említsek, például figyelembe kellene venni, hogy a termőföld forgalma hogyan kapcsolódik az ingatlanforgalomhoz.  A tőkehasznosulásnak alapvető érdeke, hogy minden akadályt elhárítson az útjából. Akkor a legkönnyebb a pályája, ha a föld ingatlannak minősül, tudniillik a közösségi jog szerint mindenféle ingatlanforgalomnál nemzeti elbánást követelhet magának. A termőföldnél is ezért próbál meg minden kategóriát az ingatlan felé közelíteni, hogy semmiféle korlátja ne legyen. Nem ördögtől való dolog ez, csupán a tőkehasznosulás ésszerű nyomulása mutatkozik meg benne. Már ennek a következménye volt, hogy amikor a földtörvényt megalkották, a tanya, annak ellenére, hogy 6000 m2 termőföld tartozik hozzá, ingatlannak minősült. És ezért a kezdetektől külföldiek számára is korlátozás nélkül megvásárolható.

Az önkormányzatok pedig szabadon élhetnek a belterületbe vonással és az ingatlannak minősítéssel…

Igen, ez óriási gond. Hiába a csatlakozási szerződés átmeneti mentessége, vagyis hiába van érvényben a tilalom a külföldiek tulajdonszerzésére 2014. április 30-ig, a külföldi, ha van pénze, bármilyen külterületi termőföldet tetszőleges mértékben, pillanatok alatt korlátlanul forgalomképes ingatlanná változtat. Ismert az egyszerű jogtechnika. A földtörvény az önkormányzat számára lehetővé teszi a földtulajdonszerzést. Ezt azért alakították ki, hogy elláthassa a saját települése, a saját közössége földszükségletét. És nem azért, hogy átjátssza a külföldiek részére, megkerülve a szerzési tilalmat.  Márpedig gyakran az történik, hogy az önkormányzat fölvásárolja a termőföldet, a képviselőtestület rendelettel elvégzi az övezeti átsorolást, belterületbe vonja, és ettől a perctől kezdve az már ingatlan. És még csak térmértéki korlátozása sincs, hogy odaadják a külföldi tulajdonába.

Amíg ez lehetséges, addig nincs értelme a magyar föld védelméről, nemzeti hatáskörben tartásáról beszélni. Ha megnézzük, a világon szinte egyetlen államot nem találunk, amely ilyen korlátlan mértékben kiszolgáltatná a saját földalapját a külföldi beruházónak. Pedig Magyarország is mondhatná azt, mint mások, hogy gyere ide külföldi tőke - most ne vitassuk, hogy mennyire jó üzlet nekünk egy összeszerelő üzem, győri Audi vagy kecskeméti  Mercédesz, ezt ne vitassuk, de mondhatnánk, hogy rendben van, itt vagytok -, bérleti szerződést kötünk vagy tartós használatot kaptok. Amíg itt vagytok, bérelitek, de szó sincs arról, hogy a tulajdonotokba kerül. Itt kezdődne a nemzeti földvédelem.

A koncepció azt az alcímet viseli, hogy a magyar föld védelmében, de ezt a jogalkotó már akkor elvetette, amikor az alaptörvénybe az agrártárca javaslata ellenére nem volt hajlandó beiktatni, hogy államhatalmi beavatkozást biztosít a magántulajdon terhére is. Az állami és az önkormányzati föld most nemzeti vagyonnak minősül, de ha bárki megnézi a múlt év végén meghozott sarkalatos törvényt, kiderül, hogy a föld úgy nemzeti vagyon, hogy abból a taxációból, ami felsorolja, hogy milyen tárgyai vannak a forgalomképtelen nemzeti vagyonnak, kivették a földet, vagyis a föld üzleti vagyon.  Úgy csapódik ez le a mostani földtörvény-koncepcióban, hogy kitalálják a nagyüzemek javára a vállalkozói földhaszonbérletet. Ennek az egyik lehetséges tárgya az üzleti vagyonnak minősülő állami földtulajdon. Még hozzá térmértéki korlát nélkül – mert ezt is beleveszik, hogy ilyen esetben, tehát ha opciót, vételi jogot kötnek ki, akkor erre semmilyen korlát nem vonatkozik. Magyarán, a vállalkozói haszonbérlő használatába veszi a földet, egyszer a bérletet egyoldalú nyilatkozattal kilenc évre meghosszabbíthatja. De a lényeg az, hogy menet közben is tulajdonosként rendelkezik a földdel, tehát továbbadhatja a haszonbérletet, alhaszonbérletet alapíthat,  a bérlet lejártakor pedig egyoldalú nyilatkozattal a tulajdonába is veheti.

Most érthetjük meg tehát, hogy miért nem volt elfogadható a törvényhozó kétharmadnak az a javaslat, hogy forgalomképtelen kincstári vagyon legyen a majdnem 2 millió kétszázezer hektár állami vagyon. És hogy a helyi közösség forgalomképtelen önkormányzati törzsvagyona legyen az önkormányzati föld- és ingatlanvagyon. Hogy miért kell jogi minősége szerint üzleti vagyonnak lennie. Így nincs akadálya annak, hogy a külföldi tőke rátegye a kezét, megszerezhesse magának a tulajdont.”