Antiszemitának lenni a mai jobboldaliság megítélése szerint bocsánatos bűn. Nem is bűn, inkább botlás. Szeplő. Szépséghiba. Ha ugyan nem érdem.
„A részleteket lehet cizellálni utólag is; az egyes egyetemek nem egyformán értelmezték a paragrafusokat, bizonytalan volt a »zsidónak« minősítés kritériumrendszere, a húszas évek végétől lazítottak a törvény szigorán, de ez a lényegen nem változtat: a numerus clausus fölszámolta a polgári jogegyenlőséget Magyarországon. A törvény vitájában felszólaló Prohászka Ottokár a magyar retorika egyik legnevezetesebb beszédét mondta el, döntő módon hatva az egyébként sem sokat ingadozó képviselőkre. (...)
Prohászka egyébként megszavazta a szélsőjobboldal, a zsidóság további jogfosztását célzó, a harmincas években majd előkerülő, ám ekkor, 1920-ban még elvetett törvényjavaslatát is. Haller Istvánt – neki is van utcája, tere ma – idézi Komoróczi Géza: »Nem fog fölöttünk ítéletet zsidó mondani, betegségben zsidó gyógyítani, perben zsidó védeni, a házunkat zsidó építeni, kereskedésünkben, bankunkban zsidó tulajdonos ülni. Ez a tettek keresztény politikája.«
Ha a dualizmus idején is ez lett volna a tettek keresztény politikája, akkor soha nem épült volna föl Komor Marcell és Jakab Dezső marosvásárhelyi kultúrpalotája, soha nem gyógyított volna Korányi Frigyes, soha nem muzsikált volna Rózsavölgyi Márk, soha nem tőzsdézett volna Krausz Simon, soha nem készített volna üvegablakot Róth Miksa, soha nem búvárkodott volna Ballagi Mór és sorolhatnánk még napestig és tovább.
A numerus clausus következtében több ezer tanulni vágyó fiatal hagyta ott Magyarországot, közöttük olyan – a törvény szavával élve – »túlprodukált« »zsidók«, mint Szilárd Leó, Gábor Dénes, Neumann János, Teller Ede, Wigner Jenő, Polányi Károly, Kármán Tódor, Koestler Artúr, és itt is hosszú a sor.
2012-öt írunk, de 1920-at élünk. Prohászka Ottokárnak fognak most, 2012-ben hatméteres szobrot állíttatni keresztény, katolikus szervezetek a pesti Újlipótváros határában, a XIII. kerületi Lehel tér eddig a fővároshoz tartozó szegletén.
Mi sem természetesebb. Antiszemitának lenni a mai jobboldaliság megítélése szerint bocsánatos bűn. Nem is bűn, inkább botlás. Szeplő. Szépséghiba. Ha ugyan nem érdem. Antiszemitának lenni a mai magyar hivatalos »jobboldal« szemében annyit tesz, mint egy kis mellesleges fogyatékossággal bírni. »Jó ember volt, igaz, egy kicsit antiszemita.«» Rendes magyar volt, na jó, a zsidókat nemigen szerette, istenem. Senki sem lehet tökéletes. Mindenkinek lehet valami hibája. Van, aki dadog. Van, aki zsugori.«”
Egyre távolodik egymástól az Egyesült Államok és az Európai Unió. Előbbi ráadásul egy merőben új kontinens képzel el, ahol egyes országokkal működne csak szorosabban együtt.
1969-ben megkérdezték egy Vietnámban szolgáló amerikai katonától, hogy mit üzen az ötven évvel később élő amerikaiaknak.
A hatóságok szerint a hanuka ünnepségen elkövetett gyilkosságok mögött az Iszlám Állam ideológiája áll, és a fegyveresek novemberben a Fülöp-szigetek déli részére utaztak.
Hogy kik? Hát a Z-generáció. Azok, akik eltörölnék a múltunkat, a hagyományainkat, a történelmünket, az irodalmunkat, eltörölnének mindent.
Az sem derült ki, hogy a visszaküldöttek között mennyi az „anyázás”? Vagy mennyi a pornograf rajzokkal díszített?
Az antiszemitizmus borzalmas méreteket öltő, új hullámaival szembesülünk, elsősorban a nyugati világban, illetve Izraellel szemben. Most Ausztrálián volt a sor, de mindenki célpont.
A spanyol szerző szerint csak egy erősebb uniós együttműködés képes versenyképes választ adni a globális kihívásokra; ennek akadályai lehetnek azok az országok, amelyek vétóval élnek vagy lassítják a döntéshozatalt.
Nem megy el a rivális.
A négyéves Medárd napok alatt belopta magát egy ország szívébe. Hőstettét és helytállását jó ideig nem fogjuk feledni. De egyre több helyen felmerül a kérdés, hogy is írjuk helyesen az életet mentő köszönését. Utánajártunk!
