1984

2012. május 02. 07:25

Gyűlöletpercek, alternatív valóság felfestése. Ennek május 1-jéhez semmi köze. Annál több Gyurcsány ominózus szakdolgozatának keletkezési idejéhez: 1984.

2012. május 02. 07:25

„Gyurcsány Ferencnek már nincs sportértéke, mondják sokan, beszédének azonban volt egy eleme, ami érdemi választ igényel. Azt érzékeltette, hogy a Fidesz magán-titkosszolgálatot működtethet, amely ügyet kreált Veres János, Szilvásy György ellen, és most ellene is. Nyilvánvaló, hogy az UD-ügyben hozott nem jogerős ítéletre utalt, amely szerint nem bűncselekmény a titkosszolgálatok által rögzített anyagok nyilvánosságra hozatala még akkor sem, ha az beavatkozás egy párt tisztújítási folyamatába. Ám az MDF-ügy csak a Szilvásy–Laborc-féle titkosszolgálat roppant anyaggyűjtésének egyik mellékterméke. A nyilvánosan megfogalmazott, de egyik elemében sem bizonyított vádak szerint a Fidesz árnyék-titkosszolgálatot működtetett, amely egyebek mellett feltörte a kormányzati informatikai gerinchálózatot, és lőfegyverrel élt vissza. – Aki bűnöst kiált, az bizonyítson! – harsogta tegnap Gyurcsány. Négy éve, az UD-ügy kirobbantásakor a bizonyítás csúfos kudarcot vallott. Csupán az derült ki, hogy az akkori hatalom a politikai harc eszközeként próbálta használni a szolgálatokat, melyet azóta több más, folyamatban lévő eljárás is alátámasztott.

Gyűlöletpercek, alternatív valóság felfestése. Ennek május 1-jéhez semmi köze. Annál több az ominózus szakdolgozat keletkezési idejéhez: 1984. Ennek a cikknek a címét én is plagizáltam.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
korona
2012. május 02. 12:32
Felmerül a kérdés, hogy VAJON EGYÁLTALÁN VAN-E ÉRTELME MÉG ezzel a Gyurcsány Ferenccel foglalkozni ??? Annyira szánalmas.
Válasz erre
2
0
nick89
2012. május 02. 08:05
gyf gumicsont. Ez érdekesebb http://www.harommajom.hu
Válasz erre
1
1
bmucsai
2012. május 02. 07:51
Megindul az agyam! Ha jól tudom Gyurcsány(i) függetlenített KISZ-titkár volt. Abban az időben ez komoly fenyegetést jelentett bárkire, aki nem volt kellően udvarias hozzá. Tehát - mivel ismerte a rokon nevét, dolgozatát - lazán elkérhetett néhány dolgozatot megtekintés céljából mint KISZ-titkár. Talán alá se kellett írnia.Ott hibázott, hogy a bírálat két példányban készült, az egyik a dolgozatban és maradt valahol egy másik példány is. Mindkét dolgozatot símán eltüntethette. Külső ember feltűnés nélkül ilyet nem tehetett! Várom a trolloktól az ellenérveket!
Válasz erre
8
1
táltos
2012. május 02. 07:48
Ja amúgy roppant ügyes machinátor gyf. Minden ügye szépen lassan elévül és megyússza őket.
Válasz erre
7
1
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!