Út épül lélektől lélekig

„Hogyan lehet egy gyermek nevelésében megtalálni azt az egyensúlyt, hogy a szülők engedjenek is teret a gyerekek saját személyiségének, akaratának, véleményének, de alapvető dolgokban következetesek lehessenek úgy, hogy azt a gyerekek is tiszteletben tartsák?

Ami nem hit és erkölcs kérdése, abba igyekszünk csak nagyon óvatosan beleszólni. Abban, hogy hogyan kötik fel a hajukat, vagy milyen pólót húznak a nadrágjukhoz, nagy szabadságuk van. De a lényeg az, hogy minden témáról próbálunk nagyon sokat beszélgetni velük. Meghallgatni őket, kikérni a véleményüket, komolyan venni az érzéseiket, higgadtan elmondani a saját érzéseinket; egyszóval megismerni őket és megszólíthatónak megtartani magunkat. Nem cáfolhatatlan diktátumokat teszünk közzé, hanem beszélgetünk, érvelünk, vitázunk, és nem erőből viszünk át döntéseket. Nincs is rá szükség: ha folyamatos közöttünk a párbeszéd, ha mernek kérdezni és merik elmondani a véleményüket, akkor tiltásokra és diktátumokra sincs szükség. (...)

Mi az a legnagyobb elismerés, amit kaphat a gyerekeitől?

Aminek most a legjobban örülök, ha őszintén beszélgetünk egymással, ha ők is megnyílnak és én is megnyílok, ha az érzéseinkről, érzelmeinkről beszélünk. Vagyis ha valóban találkozunk egymással: út épül lélektől lélekig.

Mik azok a hibák, amik rossz irányba vihetnek egy házasságot?

Elsősorban az, ha azt hisszük, a házasság megy magától. Nem megy magától. Nap mint nap dolgozni kell azért, hogy a kapcsolat élő maradjon. Olyan világban élünk, amelyben ami nem működik, azt kidobjuk és eszünkbe sem jut megjavítani. Egy házasság csak akkor fog működni, ha hajlandóak vagyunk javítani azon, ami romlófélben van. Folyamatosan kapcsolatban kell maradnunk egymással. Ha csak a gyerekeken, ügyeken, bevásárlólistán keresztül kapcsolódunk egymáshoz, akkor pillanatok alatt elveszítjük egymást. És van még valami: hiszem azt, hogy a házasságunkat nem ketten kötöttük, hanem Istennel együtt. Csak a saját erőmben bízva hogyan mondhatnám, hogy amíg élek, szeretni fogom a házastársamat? Ezt csak Istenbe kapaszkodva merem kimondani.”