Miért tettem?

„Mert fel vagyok háborodva.

Mert megaláztak ezzel a szégyenletes szoborállítással.

Mert meghamisítják a történelmünket.

Mert újra el akarják követni a múlt hibáit és bűneit.

Mert Orbán Viktor horthysta diktatúrát épít Európa közepén, a XXI. században.

Mert lerombolják törékeny demokráciánkat.

Mert egyre nyíltabban zsidóznak.

Mert 2012-ben újra elhangzott, megint elhangozhatott a tiszaeszlári vérvád képtelen, aljas, antiszemita hazugsága a Magyar Parlament falai között.

Mert szeretem Radnóti, Ady és József Attila verseit.

Mert egyre többen revizionisták és soviniszták, megint.

Mert fáj, hogy százezernyi honfitársam értelmetlenül halt meg a Don-kanyar vágóhídján.

Mert anyai, református nagyapám is megjárta a szibériai hadifogolytábor poklát.

Mert apai dédszüleimet a zajló Dunába lőtték 1944 telén.

Mert szégyellem, hogy Hitler csatlósai voltunk.

Mert fáj és felháborít, hogy több százezer honfitársunkat dobták oda a náci gyilkoló gépezetnek. Mert feltépik a múlt sebeit.

Mert a vitézi rend pojácái is ott páváskodtak.

Mert meg kellett tegyem...

Nem vagyok büszke rá. Nem tudom, hogy jól tettem-e. Majd a történelem eldönti és megítéli. De meg kellett, hogy tegyem. Mert ha nem tettem volna meg, talán bele is haltam volna a szégyenbe.

Elmúltam 43 éves, ügyvéd vagyok és férj. Értelmiségi vagyok és demokrata. Magyar értelmiségi és magyar demokrata. Nem gondoltam volna 10 éve, hogy egyszer, az éjszaka leple alatt szoborra fogok vadászni a magyar pusztákon... De így hozta az élet, ezt kívánta meg a tisztesség, a becsület. Szerintem. Az én értékrendem szerint.

Mert igazságot kellett szolgáltassak minden magyar demokratának, akiket arcul csaptak ezzel a szoborral. Mert igazságot kellett szolgáltassak annak a több százezer zsidó mártírnak, akiket a Horthy-rendszer cinkosan dobott oda a náci Németországnak. A vidéki zsidóságnak, a helyi boltosnak, asszonyoknak, öregeknek és gyermekeknek, akiket Horthy csendőrsége deportált, önként terelt vagonokba és küldött a biztos halálba, a koncentrációs táborok, a gázkamrák poklába. Tudom, hogy nem szívesen. Tudom, hogy lavírozva és némi késedelemmel. De megtette, megtették. Horthy Miklós kormányzóként a jóváhagyását adta a gyalázatos zsidó törvényekre, a vidéki zsidóság deportálására és a biztos halálba küldésükre. Horthy az én szememben ezért (is) tömeggyilkos. Ahogyan a fehérterror bűneiért is. Bacsó Béla és Somogyi Béla haláláért, a Héjjas-Prónay különítmények gyilkosságaiért, az orgoványi mészárlásért is az.

Persze akár ma is lehet azt mondani, hogy ezek csak »zsidó patkányok« voltak és megérdemelték a sorsukat. Lehet a tiszaeszlári vérvádat is újra életre kelteni. Lehet új-nyilas gárdát is alapítani. Azután be lehet tiltani. Azután lehet hagyni, hogy tovább működjön. Meg lehet sérteni a Párizsi Békeszerződést. Lehet Tusványoson revizionista nagygyűlést tartani. Lehet Erdélyre és a Felvidékre kacsintgatni. Lehet a múltba révedni, lehet a vélt vagy valós, történelmi sérelmeket dédelgetni, lehet nagy Magyarországról álmodozni. Lehet a Horthy-kultuszt újra éleszteni. Lehet Horthynak szobrot állítani. Előbb Kerekiben, azután például Debrecen főterén, végül pedig a budapesti Kossuth téren. Mondjuk Károlyi Mihály szobra helyén...”