„Marine Le Pent például édesatyjától azzal különböztetik meg, hogy szinte már-már Izraellel rokonszenvezőnek tekintik, eszébe sem jutna Irán fundamentalistáival közösködni, amint azt Vona Gábor teszi. Ennek a francia szélsőjobbos előretörésnek, vannak más sajátos vonásai is. Bármennyire hihetetlennek tűnik is föl ugyanis, Marine Le Pen nem a maga pártjához igyekszik igazítani a klasszikus konzervatív francia jobboldalt, hanem — tessék megrendülni — »fideszesíteni« Sarkozy pártját. Amikor arról beszél, hogy »új jobboldal« megteremtésére kívánná kihasználni vitathatatlan elnökválasztási sikerét, valami ilyesmire gondol.(...)
Az UMP elveszítheti az eddig még úgy-ahogy érvényesült konzervatív jellegét, ha a Nemzeti Front elnök asszonyának sikerülhetne »új jobboldalt« teremtenie, egy fölvizezett szélsőjobboldalt, amely ügyesebben és finomabban alkalmazkodik a nyugat-európai viszonyokhoz. Ha ez csakugyan bekövetkeznék, jelenthetné az igazán nagy veszélyt François Hollande inkább centristának, mint baloldalinak tekinthető győzelmére is. Marine Le Pen erős hátországával még befolyásolhatja az elnökválasztás második fordulóját, hiszen mindinkább észlelhető, hogy nem Sarkozy győzelmére játszik.
Arra viszont igen, hogy a június közepén esedékes parlamenti választásokra már ne csupán Sarkozy személyes szétzúzását érje el, hanem azt is, hogy lerombolja az eddig többé-kevésbé még degaulle-ista hagyományokat őrző pártját is. Isten ne adja, Hollande az Élysée-palotában, akkor eshetne igazán nem várt csapdába. Olyan jobboldali ellenzékkel kerülhetne szembe, amely erősen hasonlítana Orbánéknak 2002-től 2010-ig alkalmazott harcmodorára. És ami Nyugat-Európa egészében is új viszonylatokat alakíthat ki.”