Megy is, jár is?

„Teleológiai értelmezéssel tehát megállapítható, hogy egy elnök azért kapja a juttatásait, hogy ezzel meglegyenek az ország további méltó képviseletének anyagi, materiális körülményei is. Egy volt elnök, hiába nem az ország első közjogi méltósága, országát a későbbiekben is meg tudja jeleníteni mind bel-, mind külföldön. Feltéve, hogy erre elnökként és utána is egyaránt méltó (volt)! Ám egy méltatlanná vált elnök, egy olyan volt államfő, akinek éppen azért kellett lemondania, mert valamilyen okból méltatlanná vált pozíciójának betöltésére, vagy eleve nem érzi már képesnek önmagát a nemzet egységének megtestesítésére, méltó-e és jogosult-e az Ehrensoldra?

Hans Herbert von Arnim, speyeri közjogász szerint nem. Ő úgy véli, hogy Wulff olyan okból lépett vissza, ami miatt lemondása után sem méltó a Német Szövetségi Köztársaság képviseletére.

Így ennek analógiájára - ami a jogi érvelés szintén egyik elismert eszköze - kérdezzük, hogy vajon Schmitt Pál, aki a plágiumbotrányába bukott bele, valóban méltó-e és alkalmas-e arra, hogy Magyarországot képviselje, megjelenítse? Ha nem, teleológiai érveléssel igenis igazolható lenne, hogy a törvényben meghatározott juttatások nem illetik meg őt. Vincze Attila, az ELTE alkotmányjogásza is megerősítette nekünk ezen értelmezési lehetőséget. Vincze szerint már eleve az Alaptörvény és annak Nemzeti hitvallása értelmében Schmittet méltatlannak kellett (volna) tartani mind az államelnöki, mind az azt követő feladatok betöltésére. A Nemzeti Hitvallás ugyanis hitet tesz »a munka, az emberi szellem teljesítménye« mellett, amely »minden ember becsületének alapja«. Márpedig a SE szenátusának döntésének értelmében, Schmitt doktori fokozata mögött nem állt ilyen munka, szellemi teljesítmény, és így Vincze Attila szerint a volt államfő a Nemzeti hitvallás értelmében becsületének alapját is elvesztette. Egy volt elnöknek is rendelkeznie kell megfelelő személyi integritással, autoritással - elvégre közcélú felajánlásokat tehet lemondása után is. Amint Wulff esetében, úgy Schmitt Pálnál sem konkrét jogi indokok, hanem a törvényi rendelkezés és az egész alkotmány szelleme kívánja meg, hogy méltó legyen később is az ország képviseletére. A méltóság e tekintetben nem tételes jogi kategória. A konkrét tételes jog csak meghatározott feltételű alkalmasságot vár el egy államfőtől annak megválasztása előtt, alatt és után. Tény, hogy ezek tekintetében Schmitt vagy Wulff sem vált alkalmatlanná. Nem lett például Schmitt Pál hirtelen harmincöt évesnél fiatalabb. Éppen ezért államfői periódusa érvényes periódus volt - tehát azon érvek, hogy az általa aláírt törvények esetleg ne lennének érvényesek, puszta jogi kacsák. De ez még nem jelenti, hogy a posztra és az utána járó lehetőségekre méltó is.

Schmitt Pál természetesen nem azzal indokolta lemondását, hogy méltatlannak érezné magát, elvégre a plágiumot sem ismerte be. Igaz, az SE szenátusának döntése nem igényli a beismerő vallomást, az anélkül is érvényes. Schmitt azonban - ha jól értettük - azért mondott le, mert »személyes ügye« a »szeretett nemzetemet inkább megosztja«, és nem érzi megfelelőnek önmagát a nemzet egységének megtestesítésére, ami pedig alaptörvényi kötelessége az államfőnek. Lemondása nem politikai, hanem személyes - ámde ránk nem a német törvény vonatkozik, így ez önmagában még nem érv a juttatások ellen. Ám ha Schmitt úgy érzi, hogy megosztó személlyé vált - ennek okairól ugyan nem beszélt -, akkor teleológiai érveléssel levezethető, hogy nem járnak neki azon juttatások, amelyek a volt államfőket azért illetnék meg, mert a nemzet egységét továbbra is megjelenítve megbecsülésre méltóak, és ezen okból továbbra is képviselhetik a magyar államot, a magyar nemzetet.”