A nehezebb út

„Örülök, hogy a Köztársasági Elnök posztján marad, és kisdoktori címének visszavonása ellenére sem értek egyet azokkal, akik lemondását követelik jobbról vagy balról. Elsősorban azért, mert egy szisztematikus kilövési kísérletnek voltunk szemtanúi az elmúlt hetekben. Néhány újságíró heroikus erőfeszítésekkel kinyomozott egy húsz éves történetet, plágiumot kiáltottak az ítélettel együtt, hogy mondjon le Schmitt Pál. Szó nem volt a cím visszavonásáról, egyáltalán nem érdekelte őket, hogy mi a történet háttere, mit gondol az érintett, csupán a politikai értelemben vett kilövés volt a cél, ahol a köztársasági elnöki intézmény erodálása sem számított, nem beszélve arról az olimpiai bajnokról, sportdiplomatáról, akire egy ország volt büszke. Az sem számított, hogy emiatt ismét jó hírünk romlik a nagy világban.

Másrészt nem gondolom, hogy egy húsz éve írt kisdoktori nem megfelelősége miatt bárkit is meg kellene hurcolni. Ha valaki hibát követett el, az a konzulens, opponens, a bírálók, az intézmény - legutolsó sorban csak a dolgozat szerzőjével. Ezt a cím visszavonásával orvosolni lehetett - hogy volt-e egyáltalán joga ehhez a jogutód egyetemnek, vagy fair dolog-e gyorsított eljárásban, az érintett távollétében, meghallgatása nélkül tenni mindezt, azt most ne firtassuk. 

Kisdoktori cím adományozása ügyében is igaz a futballból jól ismert hasonlat: tizenegyes az, amit a bíró megad - még ha a lassításból úgy látszik is, hogy nem volt olyan durva a falt, amekkorát a csatár esett. Vagy a csatár legyen szíves, és fáradjon le a pályáról, bocsánatot kérve a nézőktől, mert ők utólag, lassítás alapján nem érzik tizenegyesnek? (...)

Nem értek egyet azokkal sem, akik most a következmények nélküli országról beszélnek, féltik a jobboldalt, és a magyar nemzetet úgy mindenestül. Mert nem az a helyes következmény, ha valaki egy hirtelen kipattanó gyanú, egy rögtön kimondott ítélet, intézményének mások általi tönkretétele után félreáll. Ez egyáltalán nem az a szituáció, ami a D-209-es ügy volt vagy GyF hazugsága.

Kezdjük az elsővel: letagadták, hogy Medgyessy ügynök volt, majd kiderült: III/II-es SZT tisztként szolgált, az elnyomó rendszerben. Senki sem mondott le, pedig SZT tisztnek lenni nem azonos egy húsz éves kisdoktori-afférral, ráadásul szó szerint tagadták az utolsó pillanatig, szándékosan. Itt megítélés kérdése, hogy a kisdoktori cím adományozásakor ki hibázott és mekkorát, ott az érintett »bűnössége«, a szándékos hazugság nyilvánvaló volt. GyF hónapokon keresztüli hazugságkampánya, tudatos manipulációja, majd ennek kiszivárgása pedig ennél is súlyosabb ügy volt. Mit mondott akkor a HVG? Hol volt akkor a balliberális oldal megannyi nagymellényű erkölcscsősze? Ami a Schmitt-ügyben különbség, hogy a tét kisebb, a bűnösség nem egyértelmű, sőt. Nameg, hogy a jobboldal egy része is rárontott a köztársasági elnökre. Tiszteletben tartom a véleményüket, nem gondolom, hogy bárkit is meg kéne hurcolni azért, mert lemondásra szólította fel az elnököt, de egyúttal kérném őket: fejezzék be, ez nem a D-209-es vagy a Gyurcsány-ügy. Kár, hogy óriási morális kérdést faragtak belőle, kár, hogy itt mutatkozott meg először, hogy lehet a jobboldalon »kibeszélni a pártból«, mert véleményem szerint itt most ennek nem lenne helye. (...)

Péntek este nem voltam biztos abban, hogy Schmitt Pál marad. Reméltem, hogy így dönt, de ilyen ellenszélben, ilyen teherrel köztársasági elnöknek maradni nem könnyű dolog, ez a nehezebb út. Schmitt Pálnak és a jobboldalnak egyaránt. Akkor, amikor egy KDNP-s vezető, a jobboldali blogok többsége, a Magyar Nemzet is lemondásra szólít fel, piszok nehéz lesz bárhol megjelenni, mosolyogni, egyáltalán: köztársasági elnöknek lenni. A könnyebb út az lett volna, ha Schmitt Pál lemond. Nyugodt, boldog nyugdíjas éveket tölthetne, a jobboldal sok véleményformálója üdvözölte volna döntését, a baloldal leszállt volna a témáról, stb. Ehelyett maradni, PhD-t szerezni, visszaszerezni intézményének méltóságát, elviselni a nyomást embert próbáló feladat lesz, nem garantált sikerrel. És egy alkalom a példamutatásra kitartásból, akaraterőből...”