„A szocialisták kedvenc szórakozása lett a kormány szidalmazása a kialakult gazdasági helyzetért. Miközben mintha elfeledkeztek volna arról, miként is alakult ki ez a bizonyos helyzet, amely egyébként valóban veszélyes.
Egy szakadék fölötti vékony pallóra kényszerítették ugyanis a kormányt, ahonnét ráadásul a nemzetközi tanácsadók folyamatosan le is akarják taszítani. A helyzet az, hogy a mi jó szocialistáink után igen nehezen hisznek el bármit is az ügyeletes magyar kormánynak a nemzetközi piacokon. Többek között már nem hisznek azoknak az ígéreteknek sem, hogy most azért költekezünk túl, mert ezzel szeretnénk takarékos és fenntartható pályára állítani a gazdaságot. (...)
A magyar kormányzattól tehát azt a bűvészmutatványt várják el az Európai Unióban és a nemzetközi pénzintézetekben, hogy szigorúan tartsa magát a hiánycélhoz, de közben a megmaradt szűkös eszköztárral ösztönözze a gazdasági növekedést, és egyúttal hajtsa végre az ahhoz szükséges szerkezeti reformokat is. (...) Három főbűn terheli a nyolc év szocialista kormányosait. Az egyik az, hogy felrúgták azt a rendszerváltáskor kialakult hallgatólagos megállapodást a politikai erők között, amely úgy szólt: soha többé nem finanszírozunk jóléti kiadásokat külföldi hitelekből, mint a Kádár-rendszer utolsó évtizedében, és nem kergetjük újabb adósságcsapdába ezzel az országot. ”