Parádés panel

„A tizenegy magyar válogatott mezért összesen harminckilencen jelentkeztek be, a szövetségi kapitányok, Dr. Mészáros Gabriella és Romsics László, nem éppen a bőség zavarával küszködtek. Én pontosan ebben a pillanatban mondtam volna le, ám ők nem futamodtak meg gyáván, inkább vakmerő vakkóstolással kijelölték a nemzeti tizenegyet. Azért némi kénytelen kompromisszumra kényszerültek ők is: Kék Frankos és Olasz Rizling a beharangozó ellenére be sem kerültek a csapatba, mondjuk utóbbit a nemzetközi sportsajtó már úgyis jól lelúzerezte, talán jobb is volt így. Biztató hír volt viszont, hogy az ellenfél csapatát is mi állíthattuk össze, ez azért adott némi pislákoló reményt.

Múlt pénteken aztán eljött a nagy nap, felálltak a csapatok. Az egymással farkasszemet néző magyar és világválogatott játékosok természetesen nem voltak azonos korúak, ezt fociban nem szoktuk megkövetelni. A nemzetközi bírók közé beültek a magyar szövetségi kapitányok is, akik biztos nem ismerték föl egy-két nappal a meccs előtt kiválasztott saját fiaikat (ez még nemzetközi borakadémikusoknak sem megy ilyen idő távlatában ugye), így még, ha akarták volna sem tudták volna befolyásolni a nagy meccs eredményét. Amely aztán nem várt, de titkon remélt és jól megérdemelt 8-3 arányú fölényes magyar győzelmet hozott. Hiszen a szívünk mélyén mindig is tudtuk, hogy Burgundia nem ér fel a Kokas-hegyhez, Peter Lehmann hiába hajaz Puklusékra, Chambertin pedig csak szeretne Gombás lenni. A hír azóta bejárta az online borsajtót, dagad a honfiúi és leányi büszkeség, elégedetten hátradőlhetünk ízlelgetve a siker izét. Megmutattuk a világnak, hol a helyük, ezt a példátlan sportsikert bátran odatehetjük a vitrinbe Benke Laci bácsi olimpiai aranyérme mellé.”